Úgy tűnik, igen. Ashley Whillans viselkedéskutató pszichológus, a Harvard Üzleti Iskola adjunktusa úgy véli, sokan tartanak attól, hogy ha teljesen átadják magukat a szabadság élvezetének, az kívülről úgy tűnhet, mintha nem érdekelné őket a munkájuk. Ez azonban csak az egyik ok.

A munkavállalók nagy része attól is tart, hogy olyan információkról marad le a szabadság alatt, ami segíthetné őket az előrelépésben. Vagy legalább abban, hogy ne kerüljenek hátrányba.

Vagyis nem túlzás azt állítani, hogy a mai munkakultúra egyfajta folyamatos készenlétet vár el. Ami rendkívül káros. Azok, akik bekerülnek ebbe a spirálba, nagy valószínűséggel elfelejthetik a jóllét érzést és a klasszikus értelemben vett szabadidőt.

Egyébként egy kapcsolódó kutatás szerint az amerikai munkavállalók 2022-ben 9,5 felhasználatlan szabadnapot hagytak a “rendszerben”. Ami a szakértők szerint jól mutatja, hogy sokan nem merik vagy nem tudják kihasználni a nekik járó szabadidőt. 

Ráadásul – ahogy arra a bevezetőben is utaltunk – aki el is jut nyaralni, az se kapcsolódik ki. Ugyancsak friss adat, hogy az emberek 68 százaléka dolgozik a szabadság alatt. Minderről a nemzetközi Forbes írt. 

Ahogy az okokról is. Eszerint az emberek úgy érzik, hogy kötelezően be kell jelentkezniük valamilyen módon a munkahelyükre. A megkérdezettek 60 százaléka azt állítja, hogy a főnöke elvárja tőlük, hogy kapcsolatban maradjanak, és 55 százalék mondja azt, hogy annak ellenére van rajtuk az állandó készenléttel kapcsolatos nyomás, hogy formális szabályozás ezt nem írja elő.

Természetesen mindez lelkiismeretfurdalással is jár: a megkérdezettek 66 százaléka azt mondta, hogy inkább kikapcsolódott volna a szabadság alatt, ahelyett, hogy kapcsolatban maradt a kollégákkal…

De ez még talán a kisebb gond.

Hozzáértők szerint ugyanis, ha nem élvezzük a szabadságot és nem engedjük el teljesen a munkahelyi feladatokat, nagy valószínűséggel előbb-utóbb kiégünk. Vagyis az állandó készenléttel a várt hatásnak pont az ellenkezőjét érjük el. Előrelépés aligha lesz az eredmény, és még mentális gondok is előjöhetnek.

Ezzel szemben ha pihenünk, akkor kreatívak és hatékonyabbak leszünk a munkahelyen, ami viszont hozhat munkahelyi fejlődést.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük