Hiába a rendszeres sport, ha a napunk nagy részét ülve töltjük, növeljük a demencia kialakulásának a kockázatát.
A JAMA Network közölt ezzel kapcsolatban információkat. Publikációjukban egy 2023-ban zárult átfogó kutatás eredményeire hivatkoztak. Ebben a felmérésben 50 ezer idős ember adatait elemezték. Olyan 67 év felettiekét, akiknél kezdetben nem diagnosztizáltak demenciát. A résztvevők mozgását három éven keresztül speciális eszközökkel követték nyomon, majd az eredményeket összevetették az állapotukkal. A szakemberek megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik átlagosan napi 10 órát ültek az aktivitás követési szakaszban, 8 százalékkal nagyobb volt a későbbi demencia kialakulásának a kockázata, mint azoknál, akik kevesebbet ültek. Azoknál, akik átlagosan napi 12 órát ültek, 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakultak ki demencia, mint azoknál, akik napi 10 óránál kevesebbet idő töltöttek mondjuk a TV vagy a számítógép előtt. Ezen túlmenően úgy tűnik, hogy a testmozgás nem változtatta meg az esélyeket, mivel a napi 10 órát vagy többet ülő emberek között az edzést végzők ugyanolyan hajlamosak voltak a demenciára, mint azok, akik nagyon keveset mozogtak.
Mindezekből az látszik, hogy nem elég csak sportolni, az ülés idejét is csökkenteni kell. Ahhoz, hogy idős korban is megmaradjon a mentális egészség, a lehető legtöbb aktivitásra van szükség. Mondjuk táncra…
Persze tudjuk, hogy ez nem mindig könnyű: főleg izom- és ízületi panaszok esetén… Ha a probléma nálad is fennáll, érdemes lehet szakorvosi tanácsot kérni és termálvizes kezelés, kúra segítségével javítani a mozgékonyságon.
Az említett kutatásról a health.harvard.edu oldalon olvastunk.




Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me.
I don’t think the title of your article matches the content lol. Just kidding, mainly because I had some doubts after reading the article. https://www.binance.bh/register?ref=IHJUI7TF
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.