Vannak napok, amikor úgy érezzük, hogy elveszítjük a fonalat. Túlpörgünk, szétszóródunk, és egyre nehezebb összeszedetten jelen lenni abban, ami éppen történik. A stressz, a nyomás, az elvárások vagy egyszerűen csak a fáradtság el tudják vinni az ember fókuszát – és vele együtt a nyugalmát is. Ilyenkor jöhet jól egy olyan eszköz, ami nem igényel semmit, csak néhány perc csendet és egy kis figyelmet.

Az 5-4-3-2-1 technika egy grounding (vagyis „földelő”) módszer, ami segít visszatalálni a jelenbe. Az érzékszerveinkre épít, mert ezek azok a csatornák, amik leginkább kapcsolnak bennünket a valósághoz. Amikor az agy vészreakcióba kapcsol – például egy stresszes helyzetben –, ez a gyakorlat segít lehorgonyozni: tudatosítja a környezetünket, aktiválja a testérzeteket, és ezáltal lassítja le a belső zakatolást.

A feladat egyszerű. Nézz körül, és nevezz meg öt dolgot, amit látsz. Aztán figyelj meg négy dolgot, amit érzel a testeddel – lehet ez a szék nyomása, a pulóver anyaga, a talpad alatt a padló. Ezután három hangot azonosíts, amit hallasz. Majd jöhet két illat vagy szag, amit épp érzékelsz, és végül fókuszálj egy ízre, ami jelen van a szádban – például egy korty kávé utóízére.

Ez az öt lépés már önmagában is lelassít, de ami igazán működik benne, az a figyelem áthelyezése. 

A stressz a jövőbe vagy a múltba ránt minket – a grounding viszont visszahoz a mostba. És néha ennyi is elég. Nem kell megoldani mindent azonnal. Elég csak megállni egy pillanatra, lehorgonyozni, és újraindítani a napot – onnan, ahol épp vagy.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

3 hozzászólás a(z) “Amikor elszáll a fókusz – Dobd le az „érzékszervi horgonyt”!” bejegyzéshez

  1. I have tested quite a few platforms over the years and this one stands out for its honesty and speed. The game library updates regularly so I never get bored. Customer service feels like chatting with actual humans who genuinely want to help. bdt6666

  2. I recently started using np4rabet and the mobile app runs incredibly smooth on my phone. The deposit options are very flexible and I appreciate how secure they make every transaction feel. It is refreshing to find a site that actually listens to its community feedback. np4rabet

  3. Found this gem while scrolling through local gaming forums and the interface is so clean that everything feels effortless to navigate. Deposits go through instantly and I love the massive variety of slot titles available right from the start. The account verification process was straightforward and payouts never get delayed past the stated timeframe. Try idmaha303

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük