Van egy érzés, amit nehéz pontosan lefordítani, mégis szinte mindenki ismeri. Az angol awe szó azt a különös rácsodálkozást jelöli, amikor valami annyira nagy, szép, szokatlan vagy lenyűgöző, hogy egy pillanatra megváltozik tőle a nézőpontunk. Ilyen lehet egy hegytetőről elénk táruló táj, a csillagos ég, egy vihar közeledése, egy monumentális épület vagy akár egy zenedarab is.
Az awe több egyszerű tetszésnél. Nem csak azt érezzük, hogy valami szép, hanem azt is, hogy nagyobb nálunk, és nem tudjuk azonnal a megszokott kategóriáinkba rendezni. A pszichológusokat azért érdekli ez az élmény, mert ilyenkor mintha rövid időre háttérbe szorulna az a folyamatos belső figyelem, ami a saját problémáink, terveink és teendőink körül forog. Egy pillanatra kevésbé fontos, mi vár ránk holnap, mire kell válaszolnunk, vagy mit rontottunk el tegnap. A figyelem kifelé fordul.
Az awe nem feltétlenül kellemes a klasszikus értelemben. Egy hatalmas vihar, egy szakadék vagy az óceán ereje egyszerre lehet gyönyörű és kissé félelmetes. Talán éppen ez adja az élmény intenzitását: egyszerre vonz és emlékeztet arra, hogy a világ jóval nagyobb annál, amit a mindennapi rutinunkban érzékelünk belőle.
Ugyanakkor nem mindenki éli át ugyanolyan könnyen. Van, akit egy naplemente mélyen megérint, más néhány másodperc után tovább megy. A személyiség, az aktuális lelkiállapot, a figyelem és az ismerősség mind befolyásolhatja, mennyire vagyunk fogékonyak rá.
Az awe ráadásul nem csak távoli utazásokon vagy látványos természeti helyeken jelenhet meg. Megtalálhat egy koncerten, egy múzeumban, egy régi épület előtt állva, vagy akkor, amikor egy tiszta estén felnézünk az égre. Talán nem is az a lényeg, hogy tudatosan keressük, hanem hogy maradjon rá hely a figyelmünkben.
Ha azt vesszük észre, hogy már szinte semmi nem tud megállítani, mert fejben folyamatosan a következő feladatnál járunk, azt nem érdemes újabb teljesítendő feladattá tenni. Nem az a megoldás, hogy „több awe-ra van szükségem”. Inkább lehet ez egy apró jelzés arról, mennyire zsúfolttá váltak a hétköznapjaink. Nem mindenki ugyanolyan fogékony a rácsodálkozásra, és önmagában a hiánya sem jelent problémát. De ha már arra sincs figyelmi kapacitásunk, hogy időnként valami nálunk nagyobb, szebb vagy szokatlanabb magával ragadjon, talán érdemes megnézni, miből lehetne egy kicsit kevesebb.
