Az úszás csökkenti a vérnyomást. Ezt most már ki lehet jelenteni, egy átfogó kutatás ugyanis megvizsgálta, hogy miként hat a rendszeres úszás a vérerekre.
Kiderült: azoknak, akik hetente párszor elmentek úszni, csökkent a vérnyomásuk szisztolés értéke.
Minderről egyébként az American Journal of Cardiology című lapban számoltak be. Ahogy arról is, hogy a kutatásban összesen 43 olyan férfi és nő vett részt, akik vérnyomásának a kezdeti szisztolés értéke 131 Hgmm volt, ami három hónap rendszeres úszás után 122-re csökkent. Mindegyik, a kutatásban résztvevő hetente 3-4 alkalommal úszott, és egy “edzés” során nagyjából 45 percet töltött a vízben.
Fontos továbbá, hogy a magas vérnyomáson kívül egyik alanynak sem volt más egészségügyi panasza.
Normál vérnyomásnak egyébként 120/80-as értéket tekintik az orvosok. Ami már magasnak számít, az a 140/90. Ez az az érték, aminél már foglalkozni kell a vérnyomással. Mondjuk érdemes rendszeresen úszni. Amely sportot amúgy az idősek is könnyen űzhetik. Az úszás ugyanis nem terheli az izületeket. Sőt, egészen pozitívan hat azokra is.