Hogy mit jelent boldognak lenni­? Ahány ember, annyi fajta út vezet a boldogság állapotának eléréséhez. Ami biztos, hogy a boldogság utáni elemi vágy ott él minden emberben.

No, de mi  helyzet eközben a testünkben zajlódó kémiai folyamatokkal? Merthogy a boldogság állapotába kerülni bizonyos hormonok meglétének a feltételét is jelenti egyben.

Egyik ilyen hormon az endorfin – köznapi nevén a boldogsághormon-, amit az agyalapi mirigyünk termel.

Hogy milyen nagyszerű hatásai vannak a szervezetünkre nézve, arról is szó lesz nemsokára, előtte azonban lássuk azokat a tevékenységeket, amik beindítják ennek a csodálatos hormonnak a termelődését.

Ami elsőre talán mindenkinek az eszébe jut, az a mozgás. Ráadásul a hatása még jóval a sportolás utáni órákban is érezhető marad. De ugyanilyen endorfin termelő hatása van a csípős ételek fogyasztásának, illetve egy tábla csokoládé elmajszolása is képes kibillenteni minket a rossz hangulatunkból. A sorba még beletartozik például a napsütés hihetetlen ereje, de a párunkkal való összebújás is.  

És hogy mi még? Gondoltad volna, hogy egy kiadós wellness hétvégén a lazításon kívül számos egyéb olyan pozitív élményben is részesülsz, ami egyértelműen kapcsolatba hozható a programok közben termelődő boldogsághormonnal?  

Egy wellness központban, egy gyógyfürdőben a már említett sport az alapszolgáltatások közé tartozik. A különböző víz alatti mozgásformák, a jóga, a fitness terem használata mind-mind hozzájárul a testi-lelki harmónia megteremtéséhez.

De a wellness során a hideg-meleg vizes fürdők, a gőzfürdő, a szauna, de maga egy melegvizes gyógyvizes medence is képes arra, hogy boldogsághormonnal árassza el a testünket.

Annak, aki nem élt még át a szaunaorgazmust, ajánljuk, hogy a legközelebbi wellness hétvégéje során semmiképpen se hagyja ki. Itt nem másról van szó, mint hogy a szaunamester egy törölköző segítségével hősokkot alkalmazva egy egészen különleges élményben részesíti a vendéget. Ennek során ismét nagy mennyiségű endorfin szabadul fel a szervezetben.

Miért olyan hasznos az endorfin?

A jóllét előidézése mellett az endorfinnak egészen rendkívüli egészségvédő hatása is van, hiszen egy nagyon hatékony fegyver a stressz ellen. A stressz ugyanis nagyban felelős a különböző testi és lelki problémák kialakulásában. Arról nem is beszélve, hogy jelentősen visszaveti magát a gyógyulás folyamatát is.

A meleg víz vagy a szauna forró levegőjének hatására beindul az endorfin termelődése az agyban. Ez aztán rövid időn belül ellazítja a megfeszült izmokat és kisimítja a fáradt idegeket.

Az endorfin további lenyűgöző hatása a fájdalom csökkentése, de az immunrendszerünk erősítése is, amire így, a járványos időszakban még inkább szükségünk van. 

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük