Nem éppen hétköznapi elfoglaltság, mégis jól tennénk, ha beillesztenénk a hétköznapjainkba. A kutatások szerint ugyanis már néhány perces faölelés is hatással lehet a jóllétünkre. De nem csak az érintés az, ami elindítja a jótékony folyamatokat. Nézzük, mit mond a tudomány a faölelés hátteréről.

Először is azt, hogy nem placebo. Persze az ölelés önmagában is jó érzés, de ilyenkor konkrét hatások is végbemennek. Például a fa néhány perces érintése egyszerűen csökkenti a stresszhormonok szintjét a szervezetben. Minderről az Environmental Health and Preventive Medicine című folyóiratban írtak. 

Ugyanígy bizonyított, hogy a fák környezetében a belégzéssel is támogathatjuk a jóllétet. A természetben ugyanis úgynevezett fitoncidok termelődnek, amik aztán a levegőbe jutnak. Ezek a vegyületek azok, amik megvédik a fákat a betegségektől. Amikor átölelünk egy fát, és közben beszívjuk az erdei levegőt, a fitoncideket is belélegezzük. Amik mindamellett, hogy nyugtatnak, sokat segítenek az immunrendszer erősítésében.

Aztán ott a vérnyomás csökkentő hatás is. A Journal of Cardiology című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy azoknak a kutatásban résztvevőknek, akik erdőben fákat öleltek, alacsonyabb volt a vérnyomásuk, mint azoknak, akik nem öleltek fát. 

Végül ne feledjük, hogy a természet jelentős hatással van a kognitív képességekre is. És persze a hangulatunkat is javíthatja. Egy kiadós faöleléssel bizonyítottan csökkenthetők a depressziós tünetek. Illetve egy ilyen természetterápia után valahogy a kreativitás is jobban szárnyal – erről részletek a Landscape and Urban Planning folyóiratban olvashatók. 

Mindezek alapján úgy tűnik, nem ártana a mindennapok részévé tenni a faölelést. Nem nagy dolog, a hatás mégis jelentős lehet. 

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük