Még véget sem ért a nyár, de máris sokan tervezik a szeptemberi pihenést. Legalábbis a Szállás.hu felmérése szerint ez a helyzet. Közölték: mivel a vendégek több mint 100 nappal előre foglalnak, már most látható, hogy az ősz is erősen indul. A célpontokat tekintve pedig a fürdővárosok kerülnek a TOP-ba.
Érthető módon a balatoni települések ilyenkor már kevésbé keresettek. Bár a GKI Digital és a Bónusz Brigád közös kimutatása szerint egyre többen vannak azok az utazók is, akik a ősszel is szívesen pihennének a magyar tenger mellett.
Ami bizonyára szuper dolog, de azért ősszel a termálvizes, kicsit aktív, kicsit lazítós wellness talán ideálisabb választás – legalábbis szerintünk.
Te hogy látod? Szívesen kikapcsolódnál az ősszel pár napot mondjuk Sárváron?
Ha ezt fontolgatod, már most is találsz néhány nagyon kedvező ajánlatot a helyi szállásadók weboldalain. Amiket egyébként a Sárvár.hu-n összesítve is megtekinthetsz.
Ne felejtsd el, az ősszel két, négy napos hosszú hétvége is lesz!
A felsorolásban találsz olyan hotelt, ahol helyben van a wellness részleg, illetve olyat is, ami közvetlenül átjárható a sárvári fürdővel. Nézd meg itt, miről is van szó!




