Gyógyfürdő, élményfürdő, medical wellness és strand kategóriákban is a legmagasabb besorolást kapta a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A minősítés a Nemzetgazdasági Minisztérium által létrehozott és működtetett nemzeti tanúsító védjegy, aminek az alapvető célja, hogy garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére és a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalára.

A fürdő által kiadott közleményben olvasható, hogy a Magyar Fürdőszövetség minősítő bizottsága augusztus végén egy 2 napos auditálás során vizsgálta meg a sárvári fürdőt egy olyan szempontrendszer alapján, ami kategóriánként kiterjedt a műszaki, a higiénés, a vízkezelési, az infrastrukturális feltételekre, a kínálat és szolgáltatások választékára és színvonalára, valamint a humán felkészültségi és szakképzettségi követelményekre. A védjegyminősítés megkülönböztet, hiteles információkat nyújt a vendégek számára a fürdők közötti választás során.

A minősítéseket a Magyar Fürdőszövetség őszi közgyűlésén, Harkányban vehette át a fürdő vezetősége Mogyorósi Ferenctől, a Minősítő Bizottság elnökétől. Ugyanezen a közgyűlésen jelentették be azt is, hogy a szervezet elnökévé Kántás Zoltánt, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatóját választották.

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, plusz egy nap ingyen...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!