Az RTL Klub Év Hotele műsorának nyár végi adásban két Vas megyei szállodát mutattak be. Amiket természetesen teszteltek is. Ezúttal egy első házassági évfordulóját ünneplő pár próbálhatott ki mindent és véleményezhette a szolgáltatásokat. Az egyik szálloda a sárvári Spirit Hotel, a másik a celldömölki Jufa szállodába volt. Mindkettőben egy-egy éjszakát töltöttek el a szerencsés “tesztelők”. A feladatuk csupán annyi volt, hogy próbáljanak ki minél több szolgáltatást és értékeljék azokat.

A fogadtatástól kezdve a szoba elrendezéséig, a wellnesslehetőségen át az ételkínálatig számos tényezőt alapul véve próbáltak véleményt alkotni a hotelekről. Illetve igyekezték összehasonlítani azokat egymással. Ahogy azt egyébként a nézőknek is tenniük kell. Merthogy a műsorhoz egy online szavazás is tartozik. A nézők a látottak alapján szavazhatnak a műsor weboldalán arról, hogy az adott adásban melyik szálloda volt a szimpatikus, melyik legyen szerintük az év hotele. A döntésben egyébként az is segíthet, hogy a műsorban az adott szálloda vezetőjével és séfjével is megismerkedhetünk kicsit. Ha kíváncsi vagy egy-két háttér infóra, emiatt is érdemes belenézni a műsorba.

Ha pedig szavaznál is, azt itt tudod megtenni.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük