A türelemről sokan úgy beszélnek, mintha egy kedves, de kissé régimódi erény lenne. Valami, amit jó lenne gyakorolni, de a való életben úgyis az nyer, aki gyorsabban reagál, hamarabb dönt, azonnal válaszol, rögtön lép. Pedig a legtöbb rossz döntésünk nem abból születik, hogy túl sokat vártunk. Hanem abból, hogy túl hamar mozdultunk.
Ismerős az érzés, amikor valamit azonnal meg akarsz oldani? Megérkezik egy üzenet, és már írnád is a választ. Jön egy kritika, és rögtön védekeznél. Felbukkan egy lehetőség, és félsz, hogy ha nem kapsz utána azonnal, lemaradsz róla. Ez az akció kényszer nagyon meggyőző tud lenni. Azt súgja, hogy a gyorsaság erő. Hogy aki késlekedik, az gyenge vagy bizonytalan.
Csakhogy a türelem nem tétlenség. Nem azt jelenti, hogy hátradőlünk, és hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok. A türelem inkább egy belső fék. Egy pillanatnyi szünet, amiben visszanyerjük a józan eszünket. Megnézzük, mi történik valójában. Különválasztjuk a tényeket a félelemtől, a sürgősséget a pániktól, a lehetőséget a csábítástól.
A gyors döntésnek persze van helye. Vészhelyzetben, egyértelmű körülmények között, begyakorolt feladatnál nem kell túl sokat gondolkodni. De a legtöbb fontos döntésünk nem ilyen. Egy kapcsolat, egy munkahelyváltás, egy nagyobb befektetés, egy konfliktus kezelése vagy akár egy, az egészségünkkel kapcsolatos változtatás több figyelmet érdemel annál, mint amit az első indulatunk adni tud.
A türelem azért nehéz, mert ma minden a tempót dicséri. Gyors válasz, gyors siker, gyors eredmény, gyors megoldás. Közben a valódi bizalom, a jó stratégia, a tartós fejlődés és az érett döntés lassabban épül. Nem látványos, de stabilabb.
Néha a legokosabb lépés nem az, hogy azonnal lépsz. Hanem az, hogy vársz még egy kicsit. Nem halogatásból. Hanem azért, mert tudod: a jó időzítés gyakran többet ér, mint a sebesség.
