Tanuld meg a nyaralás alatt a nordic walking helyes technikáját, az így megszerzett tudást pedig hasznosítsd a hétköznapokban! Ezzel nem csak a vakáció lesz változatosabb, hanem az egészséges életért is teszel valamit. Ugyanis mindössze már heti 21 perc elegendő ahhoz, hogy csökkentsd bizonyos betegségek kialakulásának az esélyét. 

A szakértők szerint heti 2,5 fél óra séta már elegendő ahhoz, hogy 30 százalékkal mérsékeljük a szívbetegségek előfordulásának az esélyét. De azt is megfigyelték már, hogy a rendszeresen sétálók körében sokkal kevesebb a rákos megbetegedés, a magas vérnyomással, az emelkedett koleszterinszinttel és a mentális problémákkal küzdők aránya is. 

Sőt, ha még társunk is van a séta alatt, a szociális kapcsolatokkal összefüggő igényeink is kielégülnek. Nem beszélve arról, hogy a páros séta a társas kapcsolatainkra is hatással lehet. Gyaloglás közben beszélgessünk mondjuk a párunkkal. Ha így teszünk, nem csak az egészségünket, hanem a kapcsolatunkat is erősítjük. 

De a séta egyedül is rendkívül hasznos. A fent felsoroltak mellett hangulatjavító hatása is van. Szóval ha kicsit rossz a kedv, menjünk egy nagyot! A friss levegő, a mozgás csodákra képes. A séta közben endorfin termelődik a szervezetben, ami köztudottan hangulatjavító.

És ez még csak a szimpla séta. A nordic walking még ennél is többet nyújt. Egyrészt azért, mert egy intenzívebb mozgásformáról van szó. Másrészt a sportoláskor használt botok és a technika tehermentesítik a csípőt és olyan izmokat is edzésben tartanak, amire a szimpla sétával nem lenne módunk. A nordic walking egy olyan mozgásforma, amit még idősödők is bátran űzhetnek. 

Már amennyiben helyes a technikájuk….

És ez utóbbi miatt érdemes mondjuk a nyaralás alatt szakértő segítségét kérni. Vegyél részt szervezett nordic programokon! Érdeklődj a kiválasztott szállodában az ilyen típusú programokról!

Tedd meg ezt akkor is, amikor Sárváron jársz! Nálunk akár botokat is bérelhetsz. És ha már nálad a felszerelés, irány az arborétum, a Rába part, járd körbe a Nádasdy-várat és tegyél pár kört a csónakázó tónál is.

Ne csak nordic walkingozz! Ha aktív lennél a nyaralás alatt, nálunk akár kerékpárt is bérelhetsz.


A Sárvár környéki bringás túraúton már kerékpáros szervízpont is található. Így ha a kirándulás alatt gyors javításra szorul a bicaj, ezeket a nyilvános szervizeket bármikor igénybe veheted.


Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük