Fellélegezhetnek a SZÉP-kártya tulajdonosok. Egy új határozat értelmében ugyanis kitolják a lejáró keretek felhasználási határidejét. Azaz a május 31-ei időpont már a múlté. Az új szabály szerint a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig használhatók fel a lejáró SZÉP-kártyás keretek. Azaz a bankok ennyi ideig még nem számíthatnak fel kamatot az el nem költött SZÉP-kártyás összegek után. Persze mindez csak azokat érinti, akik a 2018-ban kapott juttatásukat még nem használták fel. 

Most, hogy új szabály van érvényben, nem kell kapkodni az utazás lefoglalásával sem.

Ha minden jól megy, a SZÉP-kártyások is ráérnek akkor konkretizálni a nyaralást, ha már látni a koronavírus-járvány végét. Persze hozzá kell tennünk, bizonyos esetben egyáltalán nem kockázatos most költeni a keretből. Sőt.

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőben ugyanis olyan utalványt is vásárolhatunk a SZÉP-kártyás összegből, ami a vásárlástól számítva két évig felhasználható. Arról nem is beszélve, hogy a fürdő az utalványra elköltött összeghez 20 százalékot pluszban hozzátesz. 

Szóval ebben az esetben lehet, hogy mégis megéri kicsit iparkodni. És nem csak azoknak, akiknek lejáró SZÉP-kártyás keretük van. Hiszen a sárvári utalvány természetesen más fizetőeszközzel is megvásárolható.

Hogy pontosan mi a tranzakció menete, arról a fürdő honlapján tájékozódhatsz. A lejáró SZÉP-kártya keretekre vonatkozó módosított szabályok pedig a Magyar Közlönyben olvashatók. 

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!