Hozd helyre a munka során felborult alvási rutinodat a wellness alatt! Nagyobb szükség van erre, mint gondolnád.

A munka miatt ugyanis annyira stresszesek lettünk, hogy képtelenek vagyunk normálisan aludni. De ha jól alszunk is, ritkán van meg a szükséges 8 óra. A Napidoktor idézett a napokban egy felmérést, amiből kiderült, hogy 1700 felnőttből csupán 3 százalék alszik elegendő mennyiséget. Sőt, tízből egy válaszadó szabadságot vesz ki egy álmatlan éjszaka után – írják.

Ugyanitt közlik azt is, hogy az egyetlen rossz éjszaka miatti fáradtságot minimum két napba telik kiheverni. A rossz alvás miatt a legtöbbeknél csökken a munkahelyi teljesítőképesség is, és a hangulatuk sem túl jó.

Sajnos a kávé és az energiaital nem segít. Hosszú távon legalábbis… Ezért ha teheted, inkább az életmódon változtass. Hétvégente kapcsolódj ki, és rendszeresen járj gyógyfürdőbe is. Ehhez tippek a mellékelt videóban.

Az idézett felmérést eredményeit értékelők szerint a korábbinál is nagyobb szükségünk van a pihenésre. Hiszen az agynak egyre több információt kell feldolgoznia. Sokkal többet, mint régen. Ahhoz pedig, hogy ez hatékonyan sikerüljön, aludni kell.

Plusz meg kell tanulni kezelni a mindennapi stresszt. Hiszen ahogy a felmérés résztvevőinek negyede állította: az álmatlanságuk oka a munkájuk okozta stressz.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük