Javítanál a belső egyensúlyon, egy kis plusz energiára lenne szükséged? Próbáld ki ezt az alternatív légzési technikát!
Az úgynevezett orrlyukas légzés az utóbbi időben igencsak népszerűvé vált. A jógázók körében viszonylag sokan alkalmazzák. Ami nem véletlen, ugyanis a tapasztalatok szerint egészen rövid idő alatt képes energetizálni, segíteni az összpontosítást és jelentősen hozzájárul a belső egyensúlyi állapot eléréséhez.
Egyes megfigyelések szerint a gyakorlat kihat az érzelmi balanszra. Vagyis a renszeres gyakorlással elérhetünk egyfajta mentális kiegyensúlyozottságot.
Próbáld ki!
A gyakorlat menete: a hüvelykujjunkkal be kell fogni a jobb orrlyukat. Közben vegyünk egy lassú, mély levegőt a bal orrlyukon. Aztán amikor megtelt a tüdő, a gyűrűs ujjunkkal fogjuk be a bal orrlyukat és lélegezzünk ki a jobb orrlyukon. Ezt tegyük meg háromszor, majd próbáljuk meg ugyanezt fordítva, az ellenkező orrlyukakkal. A két gyakorlat között természetesen tartsunk pihenőt. Eközben mindkét orrnyíláson végezzünk három ki- és belégzést.
Egyébként úgy tartják: belégzéskor célszerű arra koncentrálni, hogy a levegő egészen a homlokig áramlik, és innen távozik a kilégzéssel. Ajánlott továbbá figyelni arra is, hogy lágyan vegyük a levegőt. Az az ideális, amikor nem tapasztalunk súrlódást a be- és kilégzés során.
A gyakorlat általában hamar eredményt hoz, viszont ahhoz, hogy az egyensúly tartós legyen, érdemes lehet a műveletet a napi rutin részévé tenni. Akár reggel vagy este is elvégezhetjük. A lényeg, hogy próbáljuk meg beilleszteni a mindennapokba.