Az ősz kezdetével indul a szaunázási szezon. Ahogy hűl a levegő, kezdenek sötétebbek lenni a nappalok, egyre inkább vágyunk egy kis szaunázós feltöltődésre. Ez természetes igény, viszont ez nem azt jelenti, hogy ott folytathatjuk a szaunázást, ahol az előző szezonban abbahagytuk. Még akkor sem szabad egyből “szauna maratont” tartani, ha már tapasztaltak vagyunk.
Ugyanúgy, ahogy a sportoknál, hosszabb kihagyás esetén itt is fokozatosságra van szükség. Hozzá kell szoktatni a szervezetet a magasabb hőhöz. Vagyis az ősz első szauna szeánszain mindent úgy kell tennünk, mintha az az első szaunázásunk lenne. Persze ha már nem ismeretlen számunkra a helyzet, a szervezet hamar alkalmazkodni kezd. Mindenesetre a tapasztalt szaunázóknál sem ritka, hogy a “pihenő” utáni szaunázást nehezebben bírják. Szóval ha újra szaunáznál az ősszel, először csak 15 percet izzadj. Először mehetsz mondjuk infraszaunába vagy gőzfürdőbe. Aztán jöhet a hűsítés és a relax. Kis pihenő után pedig kezdődhet a második kör. Ez már egy lazább finn szaunás izzadás is lehet. Fontos azonban, hogy egy-két körnél azért ne szaunázz többet – elsőre. Hagyd, hogy a szervezet újra észlelje és felidézze a korábbi emlékeket. Aztán a következő alkalommal megint lehet kicsit többet izzadni és a lágyabb infraszaunáról fokozatosan áttérni a finn szaunára. Mindig lehetünk egy kicsit bátrabbak, csak az a lényeg, hogy figyeljünk a szervezet jeleire.
Több hónap kihagyás alatt ugyanis sok minden változhat bennünk.




