Arról már sokszor írtunk, hogy Sárváron több gyermekbarát szálloda is található. Azt viszont eddig kevésszer emeltük ki, hogy Sárváron felnőttbarát wellnessre is van lehetőség. Legközelebb például a Spirit Hotelben lesz felnőttbarát hétvége. Egészen pontosan november 13-ától 15-éig. És, hogy mit takar mindez?
Lehetőséget arra, hogy csak egymásra koncentráljatok. Ahogy a Spirit oldalán írják: Minden kapcsolatnak szüksége van időnként az érzelmek felpezsdítésére, közös élmények átélésére. Sárváron most erre egészen kivételes környezetben lesz lehetőségetek. Úgy, hogy közben gyermekzajtól teljesen mentes lesz a környezetetek. Szóval 100 százalék pihenés, 100 százalék egymásrahangolódás.
Mindezeket természetesen tematikus programok is segítik.
A korlátlan wellness mellett, illetve annak részeként kérhettek például páros kezeléseket, lesznek szaunaszeánszok, borkóstolók, lesz casino és még szexuálpszichológus előadáson is részt vehettek.
Mindez mennyibe kerül?
Az árak a Spirit oldalán, ugyanitt online is tudsz foglalni.
Fontos tudni, hogy a novemberi hétvége nem az egyetlen lehetőségetek az idén a felnőttbarát hétvégi wellnessre. A tervek szerint december 18-a és 20-a között ismét lesz hasonló program.
Nézzétek meg a részleteket. Katt ide!