Infraszauna és finn szauna. Ugyan mindkettő szauna, a hatásmechanizmusuk mégis teljesen különböző. Az infraszauna méregtelenítő hatása akár 20-60 szorosa is lehet a hagyományos finn szaunával szemben. Nyomban el is mondjuk, hogy ez miképpen lehetséges.

A köztük lévő egyik nagy különbség, hogy míg a finn szauna esetében a magas hőmérséklet – ami akár a 100 Celsius fokot is elérheti – a környezetet melegíti fel, majd a forró levegő a bőrünk felszínét, addig az infraszaunában az infrasugarak a bőr alá mélyen behatolva melegíti fel a testünket. Az infraszaunában emiatt 35-50 fokos hőmérséklet is elegendő a megfelelő hatás elérése érdekében.  

Ez pedig igazán jó hír azok számára, akik olyan betegséggel küzdenek, ami miatt a hagyományos finn szauna használata nem javallott, vagy egyszerűen csak nem bírják a forróságot.

Ez a hatás, illetve a hatások közti különbség pedig leginkább a méregtelenítés tekintetében mutatkozik meg.

Ugyan mindkét esetben izzadunk, ami által távoznak a szervezetünkből a méreganyagok, de a finn szaunához képest az infraszaunában háromszor annyit tudunk izzadni, ezáltal a hatásfoka is sokkal magasabb.  

További érdekesség, hogy az infraszauna okozta izzadságnak csupán a 80 százaléka víz, szemben a finn szauna 97 százalékos értékével. Az infraszauna esetében a fennmaradó 20 százalékot a méreganyagok, illetve a lebontott zsír teszi ki.

Igen, jól hallottad, a zsír. Ez is egy nagy különbség a kettő közt. Ugyanis míg a hagyományos finn szaunának nincs fogyasztó hatása, addig egy 30 perces az infraszaunázás alatt 600-800 kalóriát is képesek vagyunk elégetni.

És akkor maradjunk is az előnyeinél, hiszen a fentieken kívül van még belőle bőven. Az egyik ilyen a fájdalomcsillapító hatása. Az izomfájdalom csökkentésében például nagy szerepet játszik. A hatása vetekszik egy kiadós masszázséval.

A vérkeringésünkre is pozitív hatást gyakorol, ahogyan az immunrendszerünkre is. De a pozitív egészségügyi hatásokon túl esztétikai előnyökkel is bír: gyönyörűvé varázsolja a bőrünket azáltal, hogy segít leküzdeni a narancsbőrt, illetve a kötőszövetek közé rakódott zsír és a méreganyagok lebontását is nagyban elősegít. Ezenfelül a stresszoldás és az energetizálás is a „számlájára írható”.

Ugye téged is sikerült meggyőzni… Szerintünk a legközelebbi wellness-szeléskor most már te sem fogod kihagyni az infraszaunázást.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük