Mi történik a szervezettel, ha egy órán át 32 fokos vízben lazítunk? Azon kívül, hogy kellemes ellazulás lesz rajtunk úrrá, számos más élettani folyamat megy végbe.
Természetesen ezek többsége pozitív. A pulzus például 15 százalékkal csökken, a szisztolés vérnyomás 11 százalékkal, a diasztolés pedig 12 százalékkal lesz alacsonyabb, a szobahőmérsékleten mért adatokhoz képest. Vagyis ha 32 fokos termálvízben lazítunk, a szervezet megnyugszik, visszavesz az aktivitásból és pihenni kezd. De fontos azt is megjegyezni, hogy a meleg vízben a lazítás hatására a vizelet kiválasztás is erőteljesebb lesz, számszerűsítve: 107 százalékkal nő. Vagyis a méregtelenítés megindul. Ezt a gerinces.hu-n írják tudományos vizsgálatokra hivtkozva.
Szóval az izmok és az ízületek ellazulása és az azokra ható nyomás csökkenése mellett számos más folyamat is lezajlik bennünk, amikor forró vízben lazítunk. És akkor még nem is beszéltünk a gyógyvízben lévő összetevők által kiváltott hatásról. Azok ugyanis a bőrön keresztül felszívódnak, és már a fürdőzés után nem sokkal éreztetik a hatásukat – persze jelentős eredmény kúraszerű alkalmazás esetén érhető el. A sárvári gyógyvíz egyébként kiválóan hat az ízületi, az izom és idegi problémákra, valamint krónikus nőgyógyászati gyulladásos betegségek gyógyítására is ideális, de eredményesen alkalmazható a változókori és bizonyos légzőszervi tünetek kezelésére is. Ez utóbbiakra nagy hatással van a gyógyvíz feletti gőz, amit fürdőzés közben belélegzünk.
Ha megjött a kedved egy kis gyógyvizes fürdőzéshez, irány Sárvár! Mutatjuk az itteni lehetőségeket.
Fotó: Danubius Hotels