Már egyetlen alvásmentes éjszaka is blokkolja az agy természetes visszaállítási mechanizmusát. Ez azt jelenti, hogy amikor nem alszunk eleget, az agy nem pihen és nem képes megfelelően elhelyezni, rögzíteni az emlékeket.
Ellentétben a pihentető éjszakával, amikor a napközben gyűjtött ezernyi információt megszilárdítja az agy. Méghozzá úgy, hogy közben regenerálódik is.
Sokan gondolják azt, hogy az alvás időt vesz el a produktivitástól. A kutatások azonban épp ennek az ellenkezőjét igazolják. Azok, akik nem alszanak jól és eleget, előbb-utóbb valamilyen mentális problémával szembesülhetnek. Minderről egyébként a The Guardian írt. Cikkükben úgy fogalmaznak, hogy az alvás az egész napos információáramlás után lenyugtatja az agyat, ami lehetővé teszi az emlékek leírását. Ezzel szemben az alváshiányos agy nem nyugszik meg, így arra se lesz képes, hogy megfelelő módon rögzítse az emlékeket.
Ennek a következménye az is, hogy azok, akik rosszul alszanak, általában gyengébben teljesítenek a memóriateszteken. És természetesen ennek az ellenkezője is igaz. Vagyis aki törekszik a jó alvásra, nagyobb eséllyel sajátít el új készségeket. Számára az emlékek megőrzése, azok megszilárdítása sokkal hatékonyabb. Ezáltal a produktivitás szintje is magasabb lehet.