Spontánnak lenni, vagy mindent jó előre alaposan megtervezni? Sokan erősítik az egyik, illetve a másik tábort, hiszen mindkettőnek megvan a maga előnye, de természetesen a hátránya is. Nincs ez másképpen az utazásainkkal kapcsolatban sem.

Vitathatatlan, hogy a last minute utaknak is megvan a maga varázsa, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve útra kerekedünk, esetleg még azt sem tudva, hol ér majd minket az este. Ennek az ellenkezőjének is számos pozitív hatása lehet, mint például az, hogy a szállásunkban nagy valószínűséggel nem fogunk csalódni, vagy, hogy nem fogunk lemaradni egyetlen fontos látnivalóról sem.

Míg a tervezés mindennek az alapja lehet, addig a túltervezés mindennek az elrontója

Ha van egy cél, amit el akarunk érni – legyen az egy wellness nyaralás, vagy egy új munkahely -, ahhoz bizony terveznünk kell. A kérdés már csak az, hogyan tervezzünk úgy, hogy az közben ne menjen a motivációnk rovására. Ebben az írásban azzal foglalkozunk, hogy milyen hátrányai vannak a túl sok tervezésnek.

Először is növeli a stresszt. Márpedig ha nyaralunk, a legkevésbé akarunk stresszelni, sőt, éppen azért megyünk, hogy magunk mögött hagyjuk a felgyülemlett feszültséget. A stressz hatására viszont megnövekszik a vérünkben a kortizol szint, ami sok negatív hatást eredményez a szervezetünkben. Ezt nagyon egyszerűen kontrolálhatjuk: a stresszes szituációban tartsunk egy 10 perces szünetet, és koncentráljunk valami másra. Ez segít minket kizökkenteni a feszült állapotból.

A túltervezés túlgondoláshoz is vezet, amikor pedig túlgondolunk valamit, elfelejtjük élvezni azt. Ha napokon keresztül tépelődünk egy adott kérdésen, akkor nagy eséllyel megyünk el egyéb lényeges részlet mellett.

Ráadásul a túlgondolás aggódást is generál. Egy túltervezett nyaralás alatt rengeteg dologra kell figyelnünk, ami rövid távon is aggódáshoz vezet. Az ilyen típusú embereknél, ha ezen esetekben valami nem a papírforma szerint történik, akkor az képes rányomni a bélyegét az adott napra, esetleg az utazás egészére. Pedig, ha jobban belegondolunk, egy utazás alatt számos váratlan helyzettel találhatjuk szembe magunkat, ami könnyen átírhatja majd a terveket. Azonban, ha ezeket a nem várt körülményeket gördülékenyen tudjuk kezelni, úgy nem ér majd csalódás minket a vakáció alatt.

A túltervezés csapdájába nem is olyan nehéz beleesni, s ha ez egyszer megtörténik, akkor nehezen jövünk majd ki belőle, mivel az agyunk teljesen rááll erre a fajta gondolkodásra.

Ne feledjük tehát, hogy egy nyaralásnak a kikapcsolódásról és a pihenésről kell szólnia. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, ne tervezünk túl, inkább tartsuk az észszerű kereteket.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Danubius Health Spa Resort Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, most plusz egy nap...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!