„A víz éltető ereje” – halljuk úton-útfélen a szlogent, és ha egy kicsit jobban belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy minden szava úgy igaz, ahogy van.

Egy olyan bolygón élünk, aminek központi eleme a víz. Hetven százalékát víz alkotja, ahogy testünk 70 százaléka is víz. Míg étlen akár 40 napot is kibírunk, addig szomjan csupán 3-4-et.

Elmondható tehát, hogy az egész életünk a víz köré épül.

Mindemellett a nyugtató, lélekgyógyító hatása is ugyanilyen fontos. Víz partján élni, csak ülni és hallgatni a csobogását, nézni a vízfelszín fodrozódását kiváltságos helyzetbe hozza az élvezőjét.

Azonban a fentieken kívül van még egy mód, ahogy élvezhetjük a víz csodálatos hatását. Ez pedig nem más, mint a fürdőzés – kiváltképpen akkor, ha termálvizes fürdőzésről van szó.

Sokaknak a fürdőzés maga a relaxáció. Szemet becsukva feküdni a vízben, érezni, ahogyan a forró víz körülölel, s közben mélyeket lélegezni, felér bármilyen terápiával.

De nézzük csak, mik az előnyei a termálvíznek.

A Föld számos termál forrást ad nekünk, amelyek gazdagok jódban, gázokban és sóban. Ha ennek a hőmérséklete 21 fok felett van, akkor termálvízről beszélhetünk.

Gyógyító hatását már évszázadok óta élvezzük.

Hippokratész volt az első, aki a test betegségeit tanulmányozta és alkalmazta a hidroterápiát, mint gyógymódot a bőr-, az izom- és a légzőszervi betegségekre, valamint fájdalomcsillapításra.

Hazánk különösen gazdagnak számít ebben a tekintetben, hiszen az ország területének 80 százaléka alatt húzódik termálvíz.

Azon túl, hogy kiváló kezelője lehet a különféle mozgásszervi betegségeknek, a termálvíz terápia igazoltan hatásos a stressz csökkentésében is.

A mai világban egyre nagyobb terhet jelent a munkahelyünket és a magánéletünket egyensúlyba hozni, így aki megteheti, akár hetente is, de havonta egyszer mindenképpen keressen fel egy fürdőt, és engedje ki a felgyülemlett gőzt.  

A termálvíz hőjének köszönhetően csökken a kortizol és más, a stresszhez köthető hormonok kiválasztása.

Számos fürdőben a pezsgőfürdő is termálvízzel van feltöltve, így annak a használatával dupla hatás érhető el. Merülj el a vízben, hunyd be a szemed, zárd ki a külvilágot, és engedd, hogy szabadon távozhassanak az elmédből a negatív gondolatok.

A fürdők többsége későig nyitva tart, így egy feszültebb nap után is be tudsz ugrani és relaxálni egy órát a termálvízben. Egy-egy ilyen alkalom után mintha kicserélték volna az embert. A hatása pedig sokáig kitart majd a rohanós hétköznapokban.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük