A Szállás.hu ügyvezetője, Szigetvári József szerint jelentősen átalakulnak az utazási szokások. Kezdve egészen a foglalástól. Meglátása szerint ugyanis a kuponos ajánlatokra, az akciókra jóval nyitottabbak lesznek az emberek. Sokan valószínűleg csak a kedvezményes árú utakat engedhetik meg maguknak. Mi változik még?

Az élmények fontossága valószínűleg a szálláshely tisztasága mögé sorolódik a preferencia listán. Illetve a jövőben biztosan nagyobb igény lesz a teljes ellátásra. A szakértők szerint mivel hónapokig magunknak kellett gondoskodni a főzésről, a nyaralás alatt valószínűleg elvárjuk, hogy kiszolgáljanak minket. 

Változás még, hogy az idén biztosan az autós, biciklis kirándulások lesznek a népszerűbbek. Vonattal, repülővel csak kevesen kelnek majd útra.

Ami pedig a bevezetőben említett akciókat illeti: a Szállás.hu szerint a korlátozások feloldása után akár 20-30 százalékos kedvezményt is adnak majd a szállások. A szakértő úgy látja, ezzel próbálnak a szálláshelyek vonzóak lenni a vendégek számára.

Akik közül egyébként a többség szinte biztos, hogy belföldön nyaral. Olyan helyeken, mint mondjuk Sárvár is. Valószínűleg azok az úticélok lesznek népszerűek, ahol a családosok, az idősebbek is egyaránt jól érzik magukat. És nem csak egy-két napon át. Hanem akár egy egész héten keresztül. 

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük