Mi történik a szervezettel a szaunázás során? Mennyi folyadékot veszítünk és mennyit emelkedik a pulzus?

A szauna száraz melege – ami akár 85-90 fok is lehet – egészen mélyen hat a szervezetre. A bőr hőmérséklete percek alatt elérheti a 40 fokot. Ennek köszönhetően pedig nagyjából fél liternyi izzadság keletkezik. Természetesen a hő emelkedésével a pulzus sem marad alacsony. Átlagosan 30 százalékkal emelkedik. A hő hatására a szív gyakorlatilag megkétszerezi a leadott vér mennyiségét, ami a fokozódó keringéssel hűti a belső szerveket, illetve a bőr irányába áramlik. A vérnyomás változása megjósolhatatlan. Mondhatni, minden embernél más és más. Egyeseknél emelkedik, másoknál csökken.

A szaunázás biztonságos! De…

A szaunák a legtöbb ember számára biztonságosak. A kontrollálatlan magas vérnyomásban és szívbetegségben szenvedőknek azonban a szaunázás előtt konzultálniuk kell az orvosukkal.

Illetve fontos, hogy az alap óvintézkedéseket megtegyük a szaunázás előtt:

  • Kerüljük az alkoholt és a gyógyszereket.
  • Ne szaunázzunk egy etapban többet 15-20 percnél.
  • Szaunázás után fokozatosan hűtsük le a szervezetet.
  • Igyunk két-négy pohár hideg vizet a szaunázást követően. 
  • Ne szaunázzunk, ha betegek vagyunk.
  • Ha rosszul érezzük magunkat a szaunában, álljunk fel, és irány az ajtó.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük