Kétségtelenül a családdal a legjobb a wellness, viszont azért az se rossz, ha a gyerekek nélkül is lazíthatunk egy kicsit. Ezt valószínűleg a legtöbb szülő így gondolja, ezért nem véletlen az olyan utazási célpontok népszerűsége, ahol szakképzett óvónők vigyáznak a kicsikre addig, amíg a felnőttek szaunáznak egyet vagy épp egy masszázs segítségével próbálnak lazítani.
Ha szülőként így teszünk, nem kell lemondani a családi wellnessről és az egyéni feltöltődésről, kényeztetésről sem.
Azok, akik ezt kipróbálják, általában arról számolnak be, hogy a wellness alatt valóban kipihenik magukat, nem pedig fáradtabban mennek haza a fürdőzés után, mint ahogy oda érkeztek.

Ahogy a Sárvár Gyógy- és Élményfürdő oldalán olvasható: a családi szárnyban található játszóházban a szülők már a három éves gyermeküket is szakképzett óvónőkre bízhatják. Ráadásul ingyenes a gyermekfelügyelet. Addig tehát, amíg a szülők lazítanak, a kicsik barkácsolhatnak, rajzolhatnak és rengeteg játszóházi újdonságot próbálhatnak ki. A szülőknek pedig nem kell aggódniuk, így a kényeztető kezelések is elérik a kívánt hatást.
Ez a szolgáltatás egyébként egy és több napos wellness esetén is igénybe vehető. Vagyis Sárvárra hosszabb lazításra is bátran elindulhatnak a gyermekes szülők. Főleg azért, mert több családbarát szálloda is működik a fürdővárosban. Ezekről több infó itt.




