A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum új tárlata Magyarországon egyedülállónak számít.

Az új állandó kiállítás a legmagyarabb fegyvernem történetét az egykori huszárezredek emlékanyagára építve mutatja be. A kiállítás a leghosszabb múltra visszatekintő Nádasdy huszárezred (1688-1945) emlékanyaga mellett társezredek relikviáit is a látogatók elé tárja. Ilyen összetett gyűjteménnyel és kiállítással más múzeum nem rendelkezik. Úgyhogy, aki Sárvárra jön, ne hagyja ki! A tárlatban egyébként  kiemelt szerepet kapnak a személyes történetek, amelyekkel közelebb hozható a ma emberéhez az életét a hazájáért bármikor áldozni kész katona helytállása.

A múzeumnak egyébként honlapja is van, és a közösségi felületein is számos érdekességgel találkozhatunk. Szerintünk érdemes ránézni az Instagramra és a Facebookra is. Ez utóbbin például a huszárkiállításhoz kapcsolódóan ezt írják az egyenruhákról:

„A huszárság ismert egyenruhájának színeit, egyes elemeit 16-17. századi előzmények után az 1700-as évek közepén kezdték el központilag szabályozni. Először több színt is engedélyeztek, végül azonban a világos és sötét kék, illetve zöld mellett a vörös szín viselését írták elő. A nadrág lehetett mindhárom színből, de a felső ruházat csak kék és zöld. Az évszázadok során számos elemében változott az egyenruha, amit a sárvári múzeum új huszárkiállítása a Nádasdy huszárezred példáján mutat be.”

Ugye érdekes dolgok ezek, ezért ha Sárváron jársz, nem érdemes kihagyni a kiállítást.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük