Van az a téli pillanat, amikor kilépsz az utcára, összehúzod magadon a kabátot, a levegő csípős, az ujjaid pedig már néhány perc után tiltakozni kezdenek a hideg ellen. Aztán egyszer csak kisüt a nap. Megállsz egy pillanatra, az arcodat a fény felé fordítod, és érzed azt a meglepően kellemes meleget, amitől hirtelen egy kicsit barátságosabbnak tűnik a tél. Nos, erre az érzésre létezik egy szó: apricity.
Az apricity egy régi angol kifejezés, amely a téli napsütés melegét jelenti. Már maga a szó is úgy hangzik, mintha valami különleges, ritka dologról lenne szó, pedig valójában egy egészen hétköznapi élményt ír le. Talán éppen ettől szerethető. Nevet ad annak a néhány percnyi jó érzésnek, amit máskor észre sem veszünk.
Télen hajlamosak vagyunk túlélő üzemmódba kapcsolni. Reggel még sötétben indulunk, délután pedig úgy érezzük, mintha valaki túl korán lekapcsolta volna odakint a villanyt. Várjuk a tavaszt, számoljuk a heteket, közben pedig könnyű megfeledkezni arról, hogy ennek az évszaknak is vannak apró örömei. Az apricity pont ilyen. Nem kerül semmibe, nem kell hozzá wellnesshétvége, repülőjegy vagy tökéletesen berendezett kuckó. Elég hozzá egy napsütéses téli délután és néhány perc, amikor nem rohanunk tovább automatikusan.
Legközelebb, amikor egy hideg napon előbújik a nap, érdemes kipróbálni valami egészen egyszerűt: megállni. Leülni egy napos padra, inni egy kávét az ablak mellett, vagy csak az arcunkat a fény felé fordítani. Nem kell belőle újabb tudatos jelenlét-gyakorlatot vagy teljesítendő feladatot csinálni.
Talán éppen ez az apricity legszebb része. Emlékeztet arra, hogy a jó dolgok nem mindig hangosak vagy látványosak. Néha csak néhány percig tartanak egy hideg téli napon. És lehet, hogy eddig azért nem figyeltünk rájuk eléggé, mert nem tudtuk, hogy nevük is van.
