Részben. De inkább az lehet a háttérben, hogy az élményekre kevésbé áldozunk a hétköznapok során. Így azoknak sokkal jobban örülünk az ajándékozáskor.

A használati tárgyakat még csak-csak megvesszük – hiszen szükségünk van azokra. Az élményekről viszont hajlamosak vagyunk lemondani. Ki spórolásból, ki időhiányra hivatkozva. Pedig az élmény legalább annyira fontos, mint egy új ruha. Csak az előbbi a lelket öltözteti ünneplőbe. Ahhoz pedig, hogy legyen mire emlékezni, miből feltöltődni, kellenek a programok. Szóval nem véletlen, hogy sokkal jobban örülünk egy olyan ajándéknak, ami élményt ígér. A HVG pedig egy friss cikkében azt emeli ki, hogy egy élmény erősebb érzelmi választ vált ki a megajándékozottból, mint egy tárgy, emiatt fokozottabb a kapcsolaterősítő hatása. Ugyanitt írják azt is: az amerikai Cornell Egyetem pszichológusai pár éve arra is felhívták a figyelmet, hogy az élmények (pénzbeli) értékét sokkal kevésbé hajlamosak méricskélni az emberek, mint a materiális dolgokét, és az is kevésbé izgatja őket, ha mások ugyanabból többet kapnak. Illetve az élményre sokkal jobb érzés készülni, mint egy tárgyi ajándékra várakozni. Plusz az élmény mindig élmény marad, egy tárgy viszont az évek során elhasználódik.

Úgyhogy, ha azon töröd a fejed, hogy mondjuk fürdőbelépőt ajándékozz karácsonyra, csak biztatni tudunk. A sárvári fürdőbe szóló jegyet akár online is vehetsz.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!