Újabb felmérés a magyarok utazási szokásairól… Sokat nem változott az emberek vélekedése a biztonságos kikapcsolódásról. A többség továbbra is belföldön utazik. Viszont komoly eltérések vannak a gyerekkel és gyerekek nélkül utazók igényeit nézve.

A közösségi média aktív beszédtémáit vizsgálva kiderült, hogy a határon túli nyaralások helyett inkább a biztonságosabb, belföldi turisztikai célpontokat részesítjük előnyben. Ebből adódóan manapság több olyan régiót is felfedeznek az utazók, amik korábban kevesebb figyelmet kaptak – derült ki a Lounge Group turisztikai elemzéséből. 

Mi a legfontosabb a gyerekekkel utazóknak?

A gyerekeseknek az átlagnál jóval fontosabb a szállás minősége és a félpanziós vagy a teljes ellátás lehetősége. Emellett minden egyéb szempontból is körültekintőbbek. Elsődleges számukra, hogy szükség esetén milyen könnyen érhető el orvosi ellátás, a szálláshely gyermekbarát-e, illetve van-e lehetőség gyermekfelügyeletre – olvasható az elemzésben. 

A gyerekesek számára fontos továbbá, hogy a kiszemelt helyszínen legyen lehetőség strandolásra, illetve egyéb alternatív, kicsiknek való programokon is részt tudjanak venni. Számít továbbá az is, mennyit kell utazni az adott nyaralóhelyig. A családosok manapság többnyire olyan úticélt választanak, ami autóval kényelmesen megközelíthető.

A tájékozódási csatornákat nézve egyértelműen az internet az elsődleges. De a Budapest környékiek úti célra vonatkozó választását nagyban befolyásolja az ismerősök, a barátok ajánlása. Esetükben egyébként sok a visszajáró. Vagyis ha egy hely korábban bevált, most oda szívesen visszamennek.

Sok esetben ezek a szálláshelyek egyébként apartmanok.

Az idén úgy tűnik, felértékelődött a magánszálláshelyek nyújtotta viszonylagos elszigeteltség, az önállóság lehetősége. Talán az idén többen választják a főzést a szállodai ellátás helyett. Ez részben a szabadság miatt van így. Másrészt pedig azért, mert a koronavírus-járvány terjedésének meggátolása szempontjából így biztonságosabbnak ítéljük a nyaralást.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!