Ha azt mondjuk, apartman, a legtöbbeknek nem feltétlenül az exkluzív kialakítású szálláshelyek jutnak az eszükbe. Pedig manapság már rengeteg a modern stílusú, mindenféle extrával felszerelt magánszállás. Sárváron legalábbis nem feltétlenül jelent minőségbeli visszalépést az, ha apartmanban szállunk meg a vakáció alatt.

Sőt, még a helyben űzhető wellness-ről és az étkezéssel összefüggő ellátásról sem kell lemondani.

Az Onyx Luxury-ban például vannak olyan apartmanok, ahol a szoba része a pezsgőfürdő, emellett az étkezés is megoldható házon belül. Az Onyx Garden étterem csak pár lépésre található az apartmanoktól.

De hasonló a helyzet a Vadkert Majorban is. Az apartmant választóknak ugyanúgy van lehetőségük a szaunaház, a pezsgőfürdő használatára, mint a szállóvendégeknek. És itt is van helyben étterem. Vagyis ha úgy adódna, hogy egy aktív nap után mégse lenne kedvetek vacsorát készíteni, csak sétáltok pár lépést, és már étkezhettek is.

Ugyanezt a Brick Apartmanokról is elmondhatjuk. A pár éve épült szálláshelyhez ugyanis egy bisztró is tartozik. A szálláshelyen tehát ugyancsak megoldott az étkezés. Persze ha úgy döntesz, hogy magad készítenél valami finomat, természetesen adott a lehetőség. A teljesen felszerelt konyhában bármikor összedobhatsz egy gyors reggelit, ebédet vagy vacsorát.

És ez csak pár apartman. Nem említettük még az Azúr-Ház tetőteraszos szálláshelyét vagy a Zafír Apartman modern lakásait és a Levendula Apartmanházat (képen) sem. Úgyhogy ha a Sárváron keresel szállást, ezekre is nézz rá! 

Családi nyaralás esetén mindenképpen térképezd fel a sárvári apartman kínálatot is! 


VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük