A nyaralás egyik legnagyobb luxusa nem feltétlenül a tengerre néző szoba, a svédasztalos reggeli vagy az, hogy végre nem pittyeg a munkahelyi e-mail. Néha az igazi luxus az, hogy reggel felébredünk, ránézünk az órára, aztán úgy döntünk: ma még maradunk egy kicsit az ágyban.
Erre a kellemes semmittevésre létezik egy játékos skót kifejezés is: hurkle-durkling. Azt jelenti, hogy ébredés után még nem pattanunk ki rögtön az ágyból, hanem lustálkodunk, kuckózunk, bámuljuk a plafont, vagy csak hallgatjuk, ahogy odakint lassan elindul a nap. Nyaraláskor ennek különösen jó íze van, mert nem társul hozzá az a szokásos hétköznapi bűntudat, hogy már rég fel kellett volna kelni.
A nyaralós hurkle-durkling nem egyenlő azzal, hogy egész délelőtt elveszünk a telefonunkban. Inkább egy rövid, puha átmenet az alvás és a nap között. A szobába beszűrődik a fény, valahol csörögnek a reggeliző tányérok, mi pedig még öt, tíz vagy akár húsz percig nem akarunk semmit. Nem tervezzük meg azonnal a napot, nem nézzük meg, hány kilométerre van a következő látnivaló és nem próbáljuk minden percét „jól kihasználni”.
Persze ennek is megvan a maga nyaralós ritmusa. Másképp esik egy városi hotelszobában, ahol az ablak alatt már zúg a forgalom, és másképp egy balatoni apartmanban, ahol csak a redőny résein át érkező fény jelzi, hogy reggel van. Lehet mellé kávét kérni az ágyba, lehet összekócolt hajjal beszélgetni, vagy egyszerűen csak hallgatni. A lényeg nem az időtartam, hanem az engedély, amit magunknak adunk: most nem kell sietni. Nem késünk le semmiről, és a világ néhány percig egészen jól elboldogul nélkülünk. A reggeli megvár, a strand nyitva marad, a város pedig szintén.
Talán éppen ez benne a legjobb. A nyaralás hajlamos újabb teljesítmény feladattá válni. Látni kell mindent, megkóstolni mindent, lefotózni mindent, és estére kellemesen elfáradni. Közben könnyű elfelejteni, hogy pihenni is azért utaztunk el.
A hurkle-durkling erre emlékeztet. Arra, hogy nem kell minden reggelt napfelkeltés programmal kezdeni. Néha teljesen rendben van, ha a legelső élményünk aznap az, hogy visszahúzzuk a takarót a vállunkra, hallgatjuk a csendet, és még egy kicsit nem csinálunk semmit. Talán nem lesz belőle látványos fotó, de lehet, hogy éppen ez lesz a nap egyik legjobb része.
