A 2014-ben kapott SZÉP-kártya juttatásokat idén május 31-éig kell felhasználni. Közeli az időpont, de még nincs minden veszve. Akár még a tavaszi szünetre, a húsvéti ünnepekre és a pünkösdi hosszú hétvégére is lehet szállást foglalni ily módon – legalábbis Sárváron. De ha nem mennénk több napra pihenni, az sem gond. Egy napos programokra is lehet költeni a SZÉP-kártyán lévő összeget.

Ezek a juttatások ugyanis nem csak szállásra költhetők. Egyebek mellett fürdőbelépő vagy éttermi étkezés is fedezhető a kártyán lévő összegből. De nézzük ezt meg pontosabban.

A SZÉP-kártya szálláshely alszámláról értelemszerűen fizethetünk szállodai szolgáltatásért, kempingszolgáltatásért, családi panzió szolgáltatásért, de fedezhetjük az itt gyűjtött összegből a gyógyfürdő belépőt és a fizikai közérzetjavító szolgáltatást is, például a masszázst.

A vendéglátás alszámlán lévő összegből fedezhető éttermi étkezés, de ebből a zsebből is fizethetünk a fürdőbelépőkért. Sőt egyéb szabadidős tevékenységekért is.

A harmadik, a szabadidő alszámláról pedig akár a múzeumi belépő költségét is állhatjuk.

Így ha Sárvárra jönnél, gyakorlatilag mindenért fizethetsz a SZÉP-kártyán lévő összegből.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!