Ez is kiderült a NaturMed Hotel Carbona szálloda felméréséből. Meg az is, hogy mi a vonzó Hévízben és a fővárosban.
Leginkább a megfizethetőség az, ami miatt szívesen jönnek hozzánk fürdőzni a külföldi vendégek. Számít továbbá, hogy nálunk biztonságban érzik magukat , illetve az, hogy hazánk az egészségügyi szolgáltatások, az egészség- és gyógyturizmus, valamint a gasztronómia terén is kitűnik. Az itt tartózkodás hosszát illetően kiderült, hogy a többség pár napra jön csak hozzánk. A termálfürdőket pedig elsősorban középkorúak és az idősödők tartják vonzónak.
Milyen egészségügy panaszokkal keresik fel a hazai gyógyfürdőket a vendégek?
Ez szintén a hévízi szálloda kutatásából derült ki. Megtudtuk, hogy a vendégek túlnyomórészt reumával, gyulladásos ízületi és gerincbetegségekkel, ízületi műtétek elő- és utókezelése, illetve porckorong műtét miatt látogatják a gyógyvizeinket – olvasható.
Ugyanakkor nem mindenki betegségre keres gyógyírt a fürdőkben. Sokan egyszerűen egészségmegőrzés céljából, konkrét panasz nélkül indulnak fürdőzni.
Hévíz természeti adottságaival győzi meg a turistákat, Sárvár esetében a lokáció a mérvadó
A legtöbb hazai fürdővárost természetesen a termálvize kapcsán választják a turisták, de emellett számos más vonzereje is van ezeknek az úti céloknak. Hévíz például a természeti adottságai miatt nagyon keresett. Míg Sárvárt és Zalakarost a megfizethető szolgáltatások teszik vonzóvá – természetesen a gyógyvízen túl. De előbbi esetében a lokáció is nagyon vonzó. Ahogy Budapest esetében is. Sárvár az osztrák határhoz való közelség miatt is sokaknak ideális célpont, ha gyógyfürdőzésre vágynak. A főváros pedig azért közkedvelt, mert több híres fürdővel rendelkezik, valamint kulturális programokban is bővelkedik – derült ki a felmérésből.




