A wellness alatti vizes élmények rendszerint a relaxálásról és – a testi ellazulás mellett – a lelki feltöltődésről szólnak. A konkrét tevékenységet illetően pedig “csak” a vízben való üldögélésről. Ami kétségtelenül hatékony módja a stresszűzésnek, de ha ennél is többet hoznánk ki a wellness-relaxból, akár jógázhatunk is a vízben.

Például egyszerűbb légzőgyakorlatokkal, nyújtásokkal is nyugtathatjuk az elmét. De komplett nyújtással egybekötött gyakorlatsort is végigvihetünk a fürdőben. Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy a termálvíz gőzében máshogy viselkedik majd a tüdőnk, mintha hagyományos módon jógáznánk. Kicsit nehezebb lesz így levegőt venni. De legalább belélegezzük a vízből felszálló gőzben lévő hasznos ásványi anyagokat is. A másik dolog, hogy a vízben sokkal könnyebbnek érezzük magunkat, így az ízületek terhelése nélkül nyújthatunk és csendesedhetünk el egy kicsit. Ráadásul a magasabb hőmérsékletű víz megszünteti az izmok feszülését. Ami megint csak hozzájárul ahhoz, hogy teljesen ellazuljunk. Egyébként egyre több helyen tartanak már ilyen, fürdőzéssel egybekötött jógázó programokat. De nem feltétlenül kell, hogy oktatóval vagy partnerrel végezd a gyakorlatokat. Már ha tudod, hogy mik az alapok…

Ha még új neked a jóga, a Spirit Hotel szakértőjével készített felvételek segíteni fognak.

És, hogy mi mindenre jó a vízben végzett jóga?

Jót tesz a szívnek és a keringésnek. Csökkenti a stresszt, az izom és az ízületi fájdalmakat. Jótékony hatással van a légzőszervi problémákra. Segít az egyensúlyozás fejlesztésében, összehangolja a légzést és a mozgást is.

Próbáld ki Te is, ha Sárváron jársz!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük