Talán kevesen tudjátok, de a koronavírus tekintetében a fürdőkben való lazítás nem jelent nagyobb kockázatot, mint bármilyen más közösségi térben történő tartózkodás. Minderről a Nemzeti Népegészségügyi Központ adott ki tájékoztatást. Az összefoglalójukban természetesen részletezik is, hogy pontosan mi ennek az oka.

Az új koronavírus egy burokkal rendelkező vírus. Ha ez a burok megsérül, a vírus elveszíti a fertőző képességét. A fürdők vizében pedig ez történik. A klórozás következtében ugyanis elemi oxigén keletkezik, ami jelentősen károsítja például az új koronavírus burkát is. Vagyis a megfelelően üzemeltetett medencékben nem kell számolni az életképes vírusok jelenlétével. A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő oldalán is olvasható közlemény szerint az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség elegendő ahhoz, hogy elpusztítsa az esetleg vízbe kerülő koronavírust.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint tehát a fürdőlátogatás nem jelent magasabb kockázatot, mint bármilyen más közösségi tér látogatása. 

Mindezek mellett persze fontos a tudatosság. A fürdőzőknek és az üzemeltetőknek is az átlagnál körültekintőnek kell lenni.

Sárváron természetesen kiemelt figyelmet fordítanak a megelőzésre és higiéniára, a vonatkozó előírások betartására és a szokásosnál is intenzívebb fertőtlenítő takarításra – adta hírül a fürdő.

További részletekről itt olvashatsz. Esetleges kérdéseidet is itt tudod feltenni. 

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük