A Termalonline.hu nem csak országos, hanem megyei összevetésben is közölte, hogy a vendégéjszakák számát tekintve melyek a legnépszerűbb gyógyfürdős települések. Ezek alapján Vas megyében Sárvár a második helyen áll. Legalábbis a 2020-as adatsor szerint.

A lista első helyére Bükfürdő került. 

Sárvár és Bükfürdő között egyébként viszonylag kicsi a különbség. Kevesebb, mint 40 ezer vendégéjszaka. Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy az összes vendégéjszaka Bükfürdőn 282 ezer 650 volt, míg Sárváron 246 ezer 470.

A lista Szombathellyel, Szentgotthárddal, Körmenddel, Celldömölkkel, Borgátával és Vasvárral folytatódik.

A Termalonline.hu elemzése szerint Vas megyét, ezen belül a fürdős településeket átlagon felüli mértékben sújtotta a koronavírus-járvány.

Ahogy fogalmaznak: 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2020-ban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 785 ezer 111-et  tett ki. Ez a szám 2019-ben még 1,65 millió volt, azaz a koronavírus-járvány miatt a megye 53 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni ezen a téren.

Vas megye nagyon gazdag termálfürdőkben, és két olyan településsel is rendelkezik, amelyek ebből a szempontból országos szinten is a legjelentősebbek közé tartoznak. Bükről és Sárvárról van szó, mindkét város ott van Magyarország tíz legnépszerűbb termálfürdős üdülőhelye között, ráadásul már évtizedek óta.

A járvány minden, a turizmusból élő települést érzékenyen érintett, de Bük és Sárvár – valamint úgy általában a Vas megyei fürdők – számára külön csapást jelentett a külföldi turisták elmaradása, hiszen itt hagyományosan erős az osztrák, a német és a cseh beutazó forgalom. Abban ugyanakkor nem hozott változást a tavalyi esztendő, hogy Bük és Sárvár magasan kiemelkedik a megye fürdős településeinek a sorából. A két város együtt a megye éves vendégéjszaka számának a 67 százalékát adta – olvasható.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük