Te tudod, mit jelent a szaunaorgazmus fogalma? Semmi baj, ha nem, bizonyára nem vagy ezzel egyedül. Annyi biztos, hogy nem valamiféle forró, szerelmi légyottot a kedveseddel – noha élettani hatásait tekintve nagyfokú hasonlóság mutatkozik a két tevékenység között.

De akkor hogyan is kell ezt elképzelni?

Szükség lesz hozzá egy szaunamesterre és a törölközőjére, amivel aztán néhány perc alatt a fellegekbe repíti a szauna vendégeit.

Persze ha egyedül szaunázunk, esetleg a párunkkal, a barátokkal, az is jelenthet valódi relaxációs élményt, a szaunaszeánsz mégis valamiért egészen más. Nézzük is, miben rejlik az egyedülállósága.

A szaunamester első lépésként felönti a köveket, azaz vizet, illetve különböző illóolajokat locsol a kályha köveire, ezzel pedig megemeli a kabin hőmérsékletét és páratartalmát. Majd kézbe veszi a törölközőt, elkezdi pörgetni, amivel a szaunázók felé hajtja ezt a forró és párás levegőt. Ezzel olyan hátborzongató élményben részesíti a bent tartózkodókat, amit az átélői szerint joggal nevezhetünk szaunaorgazmusnak.

Ilyenkor a már amúgy is izzadt bőrünkre egy újabb, forró páratartalmú levegő csapódik. Erre az ingerre a bőrünkben található idegvégződések úgy reagálnak, mint valami sokkra, azaz libabőrösek leszünk és kiráz minket a hideg. Ez a libabőrös állapot olyan, mintha fáznánk, és annak a rengeteg hideget érzékelő receptornak köszönhető, amik ilyenkor bekapcsolnak. Ezekből ugyanis nagyságrendekkel több található a bőrünkben, mint a meleget érzékelő idegvégződésekből.

Az, hogy kinél mikor következik be ez a pillanat, nagyban függ az egyén adottságaitól. Például attól, hogy ki mikor kezd izzadni. 

Miután ez az élmény bekövetkezik, a testünkben endorfin árad szét, ugyanúgy, mint egy hagyományos orgazmus után.

Persze a szaunázás során már önmagában is endorfin termelődik a szervezetünkben, de ha ezzel még a szaunaorgazmus élménye is párosul, azzal egy olyan endorfin fröccsöt kap a szervezetünk, amitől ráadásul még kicsattanó hangulatba is kerülünk.

És hogy miért annyira egészséges az endorfin jelenléte a szervezetünkben? Valójában a boldogságérzetünk kulcsa is egyben ez a hormon, ezért is hívják köznapi nevén boldogsághormonnak. Ezen túlmenően kitűnő fájdalomcsökkentő, az idegrendszerünk működését is pozitívan befolyásolja, elűzi a stresszt, és még az immunrendszerünket is erősíti.

Iktasd be heti rendszerességgel és éld át te is ennek a nagyszerű kikapcsolódási formának a közösség-összetartó erejét!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük