A magas vérnyomás korunk népbetegségének számít. A szív- és érrendszeri problémát a vezető halálokok között tartják számon, holott némi odafigyeléssel megelőzhetőek lennének az ebből kialakuló végzetes betegségek. Természetesen nem az öröklött tényezőkről beszélünk, de ha odafigyelünk az életmódunkra, tehát a helyes étkezésre, a rendszeres testmozgásra vagy a dohányzás mellőzésére, azzal nagyon sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a magas vérnyomás kialakulását.

Kevesen tudják, de a szauna is kiváló fegyver a betegség ellen. Ezt bizonyítja az American Journal of Hypertension által közzétett finn kutatás is, amelyben arról írtak, hogy a megemelkedett vérnyomás kialakulásának kockázata közel 50 százalékkal alacsonyabb azoknál a férfiaknál, akik hetente négy-hét alkalommal szaunáznak, mint azoknál, akik hetente csak egyszer élnek a kikapcsolódás eme formájával.

Ugyanakkor már heti két alkalom is jelentős eredményt hozhat. A magas vérnyomás kockázata 24 százalékkal csökkent azoknál a férfiaknál is, akik hetente kétszer-háromszor szaunáztak.

Ugyanezek a kutatók egyébként korábban azt is megállapították, hogy a gyakori szaunázás a hirtelen szívhalál és a szív- és érrendszerrel összefüggő halálozás kockázatát is csökkenti. 

Mi a magyarázat minderre? Az, hogy az izzadás során a testből távozik a folyadék.

Ez az egyik, de az is számít, hogy a szaunázás során 2 fokkal emelkedik a testhőmérséklet, ami miatt kitágulnak az erek. A szaunázás javítja továbbá az erek belső rétegének a működését, ami ugyancsak jótékony hatással van szisztémás, artériás vérnyomásra. De hatással van a vérnyomás csökkenésére az elme megnyugvása is. 

Végül még egy dolog. Ugyanennek a kutatásnak az elemzése feltárta azt a tényt is, hogy a gyakran szaunázók esetében kisebb a kockázata a tüdőbetegség kialakulásának. Talán ezen is érdemes elgondolkodni.

Főleg, hogy hamarosan beköszöntenek a hidegebb hónapok és a wellness-szelés időszaka. 

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük