A pollenszezon már januárban elkezdődik.

A szokatlanul enyhe napok bizony a növények virágzására is hatással vannak. A január eleji melegebb hőmérséklet például a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollen termelését is elindította. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közölte mindezt.

Hozzátéve azt, hogy a koncentráció ugyan még a legtöbb helyen alacsony, de az adott növény pollenjére érzékenyeknél már így is kialakulhatnak tünetek.  

Fontos megjegyezni, hogy a fagyosabb napokon ugyan megállhat a pollentermelés, azonban ahogy újra enyhébb időszak jön, ismét erősödhet a virágzó fák pollenszórása. 

Már most figyelni kell a tünetekre

Szakértők szerint kiemelten fontos, hogy a pollenre érzékenyek figyeljenek a megelőzésre és a tünetek enyhítésére, amiben segítheti őket az NNK naponta frissülő polleninformációs szolgáltatása. Ez itt érhető el.

Mi pedig azt javasoljuk, hogy egy-egy téli wellness alkalmával a sóbarlang kezelést se hagyjuk ki. A sós levegő ugyanis segít a tüdő tisztításában, a pollenek “kisöprésében”, ezzel együtt a megelőzésben is. Talán így könnyebb lesz a tavaszt is átvészelni.

Ne csak tavasszal, már télen is gondolj a pollenallergia kezelésére!

Ha Sárváron jársz, feltétlenül lazíts kicsit a fürdő sószobájában is!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!