Töretlen a hazai gyógyfürdők népszerűsége. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontok között továbbra is nagyrészt fürdővárosok szerepelnek. Köztük Sárvár is. A város a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is előkelő helyen végzett a népszerűségi listán. 

Egészen pontosan – Budapestet nem számolva – a 7. helyen. Az összesített vendégéjszaka szám szerint a fürdővárosok közül pedig Sárvár az ötödik legnépszerűbb település volt az elmúlt évben. 

A KSH adataiból az is látszik, hogy a vasi fürdőváros a külföldiek körében igazán népszerű. A TOP úticélok között – Budapestet ugyancsak nem számolva – a negyedik helyen szerepelt 2019-ben. 

Persze a belföldi utazók is előszeretettel választják Sárvárt, ha kikapcsolódásra vágynak. A gyógyfürdős települések szerinti összevetésben szintén az első tízben szerepel a fürdőváros. 

Érdekesség továbbá és Sárvár vonatkozásában fontos megemlíteni, hogy tavaly 2018-hoz képest 45 ezerrel növekedett a fürdővárosban regisztrált vendégéjszakák száma. Ami a népszerű fürdővárosok eredményeit nézve rendkívül kimagasló. Ekkora bővülést más gyógyfürdős település nem könyvelhetett el a mért időszakban.

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, plusz egy nap ingyen...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!