Van egy holland szó, amit elsőre nehéz kimondani, de nagyon könnyű megszeretni: uitwaaien. Nagyjából annyit jelent, hogy kimenni a szélbe, kiszellőztetni a fejünket, hagyni, hogy a friss levegő és a mozgás átrendezze bennünk azt, ami bent már túl zsúfolttá vált. Nem nagy wellnessprogramról van szó, nem különleges felszerelésről, nem tökéletes túracipőről vagy gondosan megtervezett énidőről. Csak arról, hogy kilépünk az ajtón, és engedjük, hogy a világ egy kicsit megmozgasson minket.
Az uitwaaien szépsége éppen az egyszerűségében van. Nem kell hozzá napsütéses idő, sőt, talán pont akkor működik a legjobban, amikor kicsit borús az ég, fúj a szél, és az embernek nincs kedve hősként nekivágni a napnak. Ilyenkor egy rövid séta is elég lehet. A kabát cipzárját felhúzzuk, a kezünket zsebre tesszük, és elindulunk különösebb cél nélkül. Nem azért, hogy lépésszámot gyűjtsünk. Nem azért, hogy hasznosak legyünk. Hanem azért, hogy visszatérjünk magunkhoz.
A szélnek van valami furcsa őszintesége. Nem udvariaskodik, nem alkalmazkodik, csak jön, és egy pillanatra kizökkent abból, amit a fejünkben görgetünk. A munkahelyi gondok, a megválaszolatlan üzenetek, a családi szervezések és a belső zajok ilyenkor nem feltétlenül tűnnek el, de távolabb kerülnek. Mintha a gondolataink is kapnának egy kis levegőt.
Talán ezért lenne jó, ha mi is többször engednénk meg magunknak ezt a fajta egyszerű pihenést. Nem kell mindig csendes szobában, illatgyertyával és tökéletes nyugalomban feltöltődni. Néha elég egy szeles utca, egy park, egy tópart vagy akár csak a háztömb körüli séta. Az uitwaaien arra emlékeztet, hogy a jóllét nem mindig bonyolult. Néha csak ki kell menni, venni egy nagy levegőt, és hagyni, hogy a szél elvigyen belőlünk egy keveset abból, amit már nem muszáj tovább cipelnünk.
