A koronavírus-járványnak volt ugyan hatása a nyaralással összefüggő tervekre, de a fürdőzéssel kapcsolatos igények nem változtak jelentősen. A gyógyfürdő és wellness szolgáltatások továbbra is fontosak. Úgy tűnik, hogy a történtektől függetlenül a többség továbbra is úgy véli: vizes élmény nélkül nem vakáció a vakáció.

Mindez a Magyar Turisztikai Ügynökség friss felmérésének eredményéből derült ki. Amiből egyebek mellett még azt is megtudtuk, hogy az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötödük az apartmanokat, hatoduk pedig a magánszállásokat részesíti előnyben az idén. 

Ami pedig a nyaralások időzítését illeti: a nyár közepi helyett sokan inkább nyár végi, ősz eleji kiruccanást terveznek. Illetve a korábbi egyhetes nyaralásokkal ellentétben az idén a rövidebb, pár napos csomagok a népszerűbbek. 

Gyakorlatilag a hosszú vakáció helyett a klasszikus wellness kikapcsolódást választják

És mindezt belföldön teszik. Vagyis ahogy az más felmérés eredményeiből is már látszott, az idén várhatóan jóval többen lazítanak idehaza. Méghozzá olyan helyeken, mint Sárvár is. A fürdővárosokban ugyanis adott a vizes élmény, lehet aktívan eltölteni a napot, nincs hiány zöld környezetből és a szálláskínálat is felettébb változatos. Vagyis rendkívül tartalmasan eltölthető az a pár nap, ami most a vakációra jut.

Neked is hasonló terveid vannak? Ha igen, válaszd Sárvárt! Katt ide, és mutatjuk az itteni lehetőségeket.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük