Elsőre nem tűnik olyan lényeges kérdésnek, pedig az. A testhelyzet nagyban befolyásolja a szaunázás eredményességét. Pontosabban azt, hogy meddig bírjuk a magas hőmérsékletet.

A legjobban akkor érvényesül a szauna-hatás, illetve akkor tudunk a leghosszabb időt a szaunában tölteni, ha fekszünk. Az mindegy, hogy háton vagy hason izzadunk. A lényeg, hogy ne üljünk. 

Már ha tehetjük és van erre hely.

Az egyenletes felhevülés akkor lehetséges, ha fekszünk. Nem is gondolnánk, de ha ülünk, a fejünk és a lábunk körüli levegő hőmérséklete között 40 fok különbség is lehet. 

A szauna.org írásában olvasható, hogy fekvő testhelyzetben már 8-12 perc alatt elkezdődik az izzadás. Míg ülő testhelyzetben erre sokkal több időre van szükség. Ráadásul így a fejünknél már azt érezzük, hogy túlhevültünk, míg a lábunknál még bírnánk a meleget. 

Fontos, hogy a fekvő testhelyzetből nem szabad hirtelen felállni. Ha így relaxálsz a szaunában, csakis fokozatosan egyenesedj fel. Felkelés előtt mozgasd át a végtagokat, húzd fel a térdet, segíts kicsit a szervezetnek serkenteni a vérkeringést.

Illetve figyelj arra, hogy akkor kezdd el ezt a folyamatot, ha már nem bírod a meleget. Adj időt a lezárásra, és csak ezután kezdj el hűteni.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Az aktuális ajánlatokért irány a szállás weboldala!

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!