Nyaralás = boldogság – gondolhatná naivan az ember, azonban az igazság az, hogy bármennyire is kézenfekvő lenne az egyenlőségjel e két fogalom között, a képlet egyáltalán nem ilyen egyszerű.
A nyaralás önmagában sajnos még nem jelent semmiféle garanciát arra, hogy hazatérve boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk, mint ahogy elindultunk.
Nézzük, mit mondanak a felmérések!
Egy kutatás szerint a britek személyenként átlagosan 600 fontot költenek családi nyaralásra, ami valljuk be, nem kevés pénz. Ennek ellenére a kutatások mégis azt bizonyítják, hogy a nyaralásból visszatérve nem sokkal boldogabbak, mint előtte. Mi lehet ennek az oka?
Bizonyított tény, hogy a kellemes élményre való várakozás pozitív hatása gyakran erősebb, mint maga a nyaralás élménye. Egy holland kutatás szerint legalábbis a nyaralás előtt mért boldogságszint sokkal nagyobb volt, mint a nyaralás utáni. Vagyis többre vágyunk annál, mint amit végül a nyaralástól kapunk.
Tegyük fel a kérdést: kin múlik mindez? Természetesen csakis rajtunk, ez a mi felelősségünk.
Mutatjuk is, hogy mit kell tenned azért, hogy a következő nyaralásod, wellness hétvégéd legalább akkora élmény legyen, mint az azt megelőző várakozás.
- Menj olyan helyre, ahol erdei közegben is feltöltődhetsz! Tudományosan bizonyított, hogy a zöld oldja a stresszt, csökkenti a depressziót, ráadásul a napfény feltölti a lemerült D-vitamin raktárakat is.
- Mozogj a nyaralás alatt! Persze nem kell maratont futni, de célszerű aktívnak lenni, főleg akkor, ha amúgy is aktív életet élsz a hétköznapokban. Ha pedig nem, akkor kezd el a nyaralás alatt, és hazaérve vidd tovább, építsd be a mindennapjaidba!
A vermonti egyetem szakemberei azt találták, hogy már 20 perc aerob testmozgás is képes akár 12 órán keresztül fenntartani a jó hangulatot. Kerékpározás, kocogás, séta… mind-mind boldogabbá tesz a nyaralás alatt. - Fotózz, de mértékkel! Meglepő módon a látnivalók megörökítése is növeli a boldogságot. A dél-kaliforniai egyetem kutatása szerint azokat az embereket, akik fotót készítenek a kellemes élményeikről, boldogabbnak találták a nyaralásuk alatt, mint akik nem örökítették meg ezeket a pillanatokat. Úgy tűnik tehát, hogy a fényképezés segít mélyebben bekapcsolódni a tapasztalatok gyűjtésébe.
Ugyanakkor a fényképezés rossz hatással is lehet ránk. Ha nem tartunk mértéket, és mindent le akarunk fotózni, pont a valódi élményekről maradunk majd le. A szakértők szerint egyébként a szelfizés az, ami ebből a szempontból a leginkább káros. Tehát csak csínján ezzel a divatos hóborttal!