Boldog mama, boldog baba – tartja a mondás, és nem véletlenül. Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked jó kedélyű és kiegyensúlyozott legyen, ahhoz elsősorban a saját belső harmóniádat kell megteremteni.

Kikapcsolódásra szülőként tehát nagyobb szükségünk van, mint azt gondolnánk. Azonban az általános tapasztalat sajnos az, hogy amíg kicsi a gyermek, a szülőknek pont ezt a legnehezebb megvalósítani. Ma már alig van külső segítsége egy anyának, elmúlt az az idő, amikor még generációk éltek egy fedél alatt, és természetes volt, hogy a gyermekek körüli teendők megoszlanak, nem pedig egy ember, egy szülőpáros vállán nyugszanak a terhek.  

Ettől függetlenül mégiscsak érdemes volna elgondolkoznunk azon, miként tudnánk a párunkkal elszabadulni egy kicsit, ha csak néhány napra is.  Nem kell semmi komolyra gondolnunk, egy wellness hétvége valahol a közelben már tökéletes lehet. A kicsi(k) elhelyezését pedig próbáljuk megoldani valamelyik családtagunk vagy közeli barátaink segítségével.

De nézzük csak, miért is van szükségünk annyira ezekre a rövid kis időkre, amelyekben csak magunkkal foglalkozhatunk.

Bármennyire is életünk értelmeiről van szó, kár volna szépíteni: a gyereknevelés kimerítő feladat.

  • Nem számít, mennyire szereted őket, a gyermeknevelés mindenképpen sokat kivesz belőled. Az állandó figyelem, a törődés le tudja nullázni az energiákat. Emiatt aztán bizonyos időközönként szükség van arra, hogy feltöltsük a lemerült raktárakat, hogy aztán ismét újult erővel folytathassuk, energiával telve adhassuk önmagunk legjavát a csemetéink számára.
  • Sokat tanulhattok azokból az időszakokból is, amikor külön vagytok.  Az elején természetes, hogy nagy a félelem, ha külön kell lennünk a gyermekünktől, és fordítva is így van ez. Viszont, ha a gyermeketek eléri azt az érettséget, amikor már más, hozzá közel álló személlyel is el tud lenni, akkor érdemes lesz ezt kihasználni. Meglátjátok, ez mindkét fél előnyére válik majd.
  • Néha kell, hogy rólad is gondoskodjanak. Szülőként természetes, hogy mi gondoskodunk mindenről. A gyerekmentes vakáció viszont kizökkent minket ebből a monotonitásból. Végre nem nekünk főzni, hanem elénk teszik a megrendelt ételt, mindenhol ki van takarítva, ami megint csak nem a mi feladatunk.
  • Más felnőttekkel is kapcsolatba kell kerülnöd! Amikor benne vagyunk a mókuskerékben, nem vesszük észre, de majdnem mindenünk a gyerekek körül forog. Ez azonban a szociális életünk szempontjából nem a legkedvezőbb irány. Az ilyen szünetekkor viszont törődhetünk végre saját magunkkal, a házasságunkkal, de akár a barátokkal is.

Gondold át mindezeket! Ha pedig úgy döntesz, hogy itt az idő a wellnessre, gyere és töltődj fel Sárváron!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!