Ismersz olyan embert, aki szinte mindig derűsnek tűnik? Aki könnyen nevet, nem omlik össze azonnal, ha valami nem a tervek szerint alakul, és valahogy a nehezebb helyzetekben is képes meglátni valami jót? A pszichológia ezt a működést pozitív affektivitásnak nevezi: azt a hajlamot, hogy valaki gyakrabban él meg örömöt, lelkesedést, izgatottságot vagy kíváncsiságot.
Sokáig úgy gondoltuk, hogy ez egyszerűen személyiség kérdése. Vannak „jókedvű típusok”, és vannak, akiknek ez kevésbé természetes. A kutatások viszont biztatóbb képet mutatnak. Sonja Lyubomirsky pszichológus ismert modellje szerint a boldogságunk nagyjából fele genetikai tényezőkhöz, körülbelül 10 százaléka az életkörülményeinkhez és nagyjából 40 százaléka a szándékos cselekedeteinkhez, szokásainkhoz kapcsolódik.
Ez azt jelenti, hogy a jóllét nem csak adottság. Nem kell minden reggel ragyogó hangulatban ébrednünk ahhoz, hogy tegyünk önmagunkért. A derű sokszor apró, ismételt döntésekből épül: abból, hogy észrevesszük, mi működik az életünkben, időt adunk a kapcsolatainknak, kedvesek vagyunk másokkal, mozdulunk egy kicsit és nem rohanunk át a jó pillanatokon.
A hála például lehet egészen egyszerű gyakorlat. Este felidézhetünk három apróságot, ami jó volt a napunkban: egy finom kávét, egy kedves üzenetet, egy nyugodt percet, vagy akár azt, hogy valami végül kevésbé alakult rosszul, mint ahogy féltünk tőle. Ugyanígy sokat számítanak a kapcsolataink is. Egy üzenet valakinek, akit régóta halogatunk felkeresni, egy telefonhívás, egy közös vacsora vagy egy őszinte beszélgetés erősebben hat a jóllétünkre, mint gondolnánk.
A kedvesség szintén visszahat ránk. Amikor segítünk, figyelmesek vagyunk, vagy csak egy apró gesztussal könnyebbé tesszük valakinek a napját, mi magunk is több kapcsolódást és értelmet élhetünk meg. A mozgás pedig nem feltétlenül kemény edzést jelent. Egy séta, egy kis tánc otthon, kertészkedés, kirándulás vagy bármilyen mozgásforma, amit valóban élvezünk, képes javítani a hangulatunkon.
És ott van még a savoring, vagyis a jó pillanatok tudatos “megízlelése”. Sokszor olyan gyorsan haladunk tovább, hogy észre se vesszük, amikor valami kellemes történik. Pedig néha elég egy kicsit tovább maradni a reggeli kávé ízében, a napsütésben, egy ölelésben vagy egy jó beszélgetésben. Ettől a pozitív élmények nemcsak megtörténnek velünk, hanem jobban be is épülnek.
Persze a negatív érzéseknek is van helyük. Jeleznek, védenek, segítenek észrevenni, mivel kell foglalkoznunk. A pozitív érzések viszont kitágítják a figyelmünket: több lehetőséget, kapcsolódást, örömöt és értelmet engednek meglátni. Idővel pedig ezek az apró gyakorlatok összeadódhatnak.
A derű tehát nem mindig velünk született tulajdonság. Néha egy szokás, amit lassan, türelmesen megtanulunk.
