Legyen rendes munkád! Ne okozz csalódást! Ne legyél önző! Egy jó anya mindig a gyerekeit helyezi előtérbe. A sikerért keményen meg kell dolgozni. Ismerős mondatok? Talán sosem mondták ki őket ilyen egyértelműen, mégis ott motoszkálnak a fejedben. És ami a legfurcsább: lehet, hogy már a saját gondolataidnak hiszed őket.
A pszichológiában létezik erre egy kifejezés: introjekció. Azt a folyamatot jelöli, amikor mások értékeit, elvárásait vagy attitűdjeit beépítjük a saját belső világunkba. Ez a személyiségfejlődés természetes része, hiszen gyerekként rengeteget tanulunk a környezetünktől. A probléma akkor kezdődhet, amikor ezeket a belsővé vált szabályokat már nem kérdőjelezzük meg.
Lehet, hogy azért dolgozol állandóan, mert gyerekként azt tanultad, csak a teljesítményed tesz értékessé. Talán azért nem mondasz nemet, mert a családodban a konfliktus mindenáron kerülendő volt. Vagy azért érzel bűntudatot egy szabad délután miatt, mert valahol mélyen még mindig azt hiszed, hogy a pihenést ki kell érdemelni.
Edward Deci és Richard Ryan öndeterminációs elmélete szerint az introjektált szabályozás egyik sajátossága, hogy bár a késztetés belülről érkezik, mégsem éljük meg igazán szabad választásként. Gyakran a bűntudat, a szégyen vagy az önértékelésünk védelme mozgat bennünket. Vagyis senkinek se kell nyomást gyakorolnia ránk. Megtesszük mi magunknak.
Persze nem minden örökölt érték rossz. A kitartás, a gondoskodás vagy a felelősségvállalás fontos kapaszkodók lehetnek. A kérdés inkább az, hogy valóban azonosulunk-e velük, vagy csak félünk attól, mi történne, ha másképp döntenénk.
Érdemes néha megállni és megvizsgálni a fejünkben visszhangzó „kellene” mondatokat. Ki mondta ezt először? Ma is igaz rám? Mit választanék, ha senkinek se kellene megfelelnem?
A válaszok nem feltétlenül jönnek könnyen. Hiszen évtizedek alatt megszokott mintákat nem lehet egyetlen felismeréssel átírni. De már az is sokat számíthat, ha észrevesszük: nem minden belső hang a sajátunk.
