Sokan azt gondolják, hogy a pihenés ott kezdődik, amikor becsukjuk a laptopot, kilépünk az irodából, vagy végre hazaérünk egy hosszú nap után. Pedig a testünk és az idegrendszerünk nem mindig ilyen gyorsan vált üzemmódot. Lehet, hogy a munkaidő véget ért, de a fejünkben még tovább futnak a feladatok, az üzenetek, az elintéznivalók és azok a bizonyos „ezt még meg kellett volna csinálni” gondolatok.
Ilyenkor hiába ülünk le a kanapéra, hiába kapcsolunk be egy filmet, vagy próbálunk azonnal lazítani, belül még sokszor ugyanabban a pörgésben maradunk. A pihenéshez ugyanis átmenet kell. Egy kis idő, ami segít megérkezni a munkából a saját életünkbe. Ez lehet egy rövid séta hazafelé, tíz perc csend, egy kellemes zuhany, egy tea, néhány lassabb mozdulat, vagy akár az is, hogy átöltözünk valami kényelmesebbe, és tudatosan lezárjuk a nap aktív részét. Nem kell nagy dolgokra gondolni, épp az a lényeg, hogy ne újabb feladatként kezeljük a pihenést. Sokszor már az is segít, ha nem akarunk azonnal „jól lenni”, hanem hagyunk magunknak néhány percet arra, hogy lelassuljunk. A modern hétköznapokban gyakran egyik szerepből esünk át a másikba: dolgozóból szülővé, ügyintézőből házigazdává, problémamegoldóból társasági emberré. Közben pedig kimarad az a finom váltás, ami régen természetesebb volt. A hazafelé vezető út, a kertben töltött pár perc, a vacsora előtti csend, vagy egy fürdőzés mind lehet ilyen átmeneti tér. A jó pihenés nem mindig attól lesz valódi, hogy sokáig tart, hanem attól, hogy meg tudunk érkezni bele. Ha ezt felismerjük, talán kevésbé lesz bűntudatunk amiatt, hogy nem tudunk egy pillanat alatt kikapcsolni. Nem velünk van baj, egyszerűen csak idő kell ahhoz, hogy a nap zaja után újra meghalljuk a saját ritmusunkat.
