Egyelőre ugyan semmi nem utal arra, hogy hamarosan itt az ősz, ettől függetlenül sajnos el kell fogadnunk, hogy nemsokára már nem strandolásra, hanem inkább szaunázásra vágyunk majd. Ebből következik az is, hogy ha őszi wellness-t tervezünk, lassan el kell kezdeni böngészni a szállodák aktuális ajánlatait.

Ha mást nem, legalább azt kell feltérképezni, hogy melyik hotelek azok, ahol minden megvan a teljes wellness kikapcsolódáshoz. Vagyis helyben adott a fürdőzési lehetőség és még szaunázni is tudunk. Mi összegyűjtöttük nektek, hogy Sárváron melyik szállodák jöhetnek számításba. A klasszikus wellness hotelek mellett olyanokat is mutatunk, amik közvetlenül átjárhatók a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel. Kezdjük is ez utóbbiakkal!

A köztudottan családbarát szálloda, a Park Inn Sárvár egyik ilyen szállodája. A szobából akár fürdőköntösben is átsétálhatunk a fürdő medencéihez vagy szaunavilágához. Ami már önmagában vonzóvá teszi a hotelt, de ne feledjük azt se, hogy a szállodában all inclusive ellátás jár a vendégeknek. Vagyis a korlátlan fürdőzés mellett gyakorlatilag a korlátlan étel- és italfogyasztás lehetősége is adott.

Hasonlót kínál egyébként a fürdő saját szállodája, a VitalMed is. A korlátlan fürdőzés és szaunázás tekintetében mindenképpen. A hotelből természetesen szintén közvetlen az átjárás a medencékhez.

A fürdőhöz ugyancsak közel található a Harmónia Hotel. Csupán 30 méter a távolság a bejáratig. Viszont innen már nem közvetlen az átjárás a medencékhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy a szállóvendégeknek ki kell mozdulniuk a wellness élményekért. A hotelnek ugyanis saját beltéri medencéje és szaunája is van.

Akárcsak a Bassiana Hotelnek. A szállodában pezsgőfürdő és többféle szauna is várja a vendégeket. Hasonlóan, mint a Viktória Hotelben. Ott ugyancsak található pezsgőfürdő és a szaunázás lehetősége is adott. 

Talán nem nagy meglepetés, hogy a felsorolásban a Spirit hotel is helyet kapott. A sárvári luxus szállodában természetesen komplett szaunavilág, gyógyfürdő egység és wellness részleg is várja a vendégeket. 

Ahogy a sárvári Ensana hotelben, a Thermal Sárvárban is. Az arborétum közvetlen szomszédságában lévő wellness hotelben kültéri is beltéri medencékben is fürdőzhetünk, de őszi szaunázásra is adott a lehetőség. 

Neked melyik szálloda a szimpatikus?

Válassz és kattints! A klikk után ugyanis még több információt olvashatsz az adott szálloda kínálatáról. Nem mellesleg az árakról is tájékozódhatsz.

Ősszel is várunk Sárváron!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!