A szaunázás előnyeire szeretnék felhívni a figyelmet a magyar fürdőkultúra napján. Idén október 10-én tartják a programokat. Ha tehetjük, menjünk el ezen a napon is szaunázni, és tapasztaljuk meg magunkon az “izzadás” jótékony hatásait.

Nemrég posztoltunk arról itt a blogunkban, hogy miért érdemes ősszel szaunázni. Egyebek mellett akkor azt írtuk:

A szauna nem csak kellemesen ellazít, hanem igencsak egészséges is. Különösen ősszel, hiszen felkészíti ilyenkor a szervezetet a téli megpróbáltatásokra. A rendszeresen szaunázók tudják ezt, a legtöbbeknél megfigyelhető, hogy sokkal ellenállóbbak a vírusokkal szemben. Tudj meg többet itt.

Ez így van, de most térjünk vissza a fürdőkultúra napjához. A fürdőszövetség a honlapján közölte: a kampány célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése. Kiemelt célja a kezdeményezésnek a hagyományok fenntartása, a fiatal generációk ismereteinek bővítése, ugyanakkor a senior generációk részére is a figyelem felkeltése a hazai gyógyfürdők és az igénybe vehető gyógykúrák iránt.

Arról nem sok információt találtunk, hogy mely fürdők vesznek részt a programban. Ennek ellenére csak bíztatni tudunk mindenkit, hogy szaunázzon, fürdőzzön egy jót ezen a napon. Aki teheti, ismerje meg a még ki nem próbált fürdős szolgáltatásokat, és használja ki a kínálkozó lehetőségeket. És ha már a szaunázás a kampány fő témája, két csobbanás között izzadjunk egyet. A sárvári fürdő szaunavilágáról itt olvashatsz többet.

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük